15.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Gazdaköri Fórum Nyársapáton

2018. március 2-án a Nyársapáti Gazdakör tájékoztató fórumra hívta a nyársapáti gazdákat és a környező települések gazdaköreinek tagjait a művelődési ház nagytermébe. A kb. 100 fő részvételével lezajlott rendezvényt megtisztelte jelenlétével, illetve előadóként is közreműködött Földi László országgyűlési képviselő, dr. Viski József agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, Velkei József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fővárosi és Pest Megyei elnöke, Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára, a Pest megyei szervezet elnöke, dr. Tóth Bertalan, az EKOPREVENT Kft. képviselője. Vendégeink között köszönthettük Palya Istvánt Jászkarajenő polgármesterét, Pásztor Imrét Kőröstetétlen polgármesterét, Pesti Gábort, a Nagykőrösi Gazdakör elnökét és Klément Györgyöt, a Ceglédi Gazdakör elnökét is.

Kis Miklós, Nyársapát község polgármestere, a gazdakör elnöke megnyitója, köszöntője után Zsikla Vivien, az általános iskola tanulója Vass Albert: Szent a falu című versét mondta el, majd Bimbó Brigitta verses, zenés műsorral kedveskedett a vendégeknek. A tőle megszokott színvonalas szereplését köszönjük. A résztvevők megtekintették a Nyársapátról szóló rövidfilmet is.

A fórum hivatalos részében mindegyik előadó a gazdálkodókat érintő kérdésekről, a NAK gazdákat segítő tevékenységéről, aktuális feladatokról, az EU-s és Magyarország Kormánya által biztosított különböző támogatásokról, pályázatokról, a kifizetésekről, a legújabb talajfertőtlenítő technológiáról tájékoztatta a gazdákat, majd válaszoltak a fórum résztvevőinek kérdéseire.

A fórum előtt újraválasztották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nyársapáti Területi Agrárgazdasági Bizottságát (TAB), melynek elnöke Szabó Albert, tagjai Kis Miklós és Godó Norbert lett.

A gazdakör rendezvénye finom vacsorával és vidám hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult.
A vacsorára feltálalt vaddisznót Bakosi Attilának köszönhetjük, melyből a finom pörköltet Hartyányi Lászlóné, Varga Dániel, és Bimbó Pál készítették. A tálalásnál, vendégfogadásnál segítséget nyújtottak az önkormányzat, a hivatal, az óvoda és a művelődési ház dolgozói. A hangtechnikát Dobos József kezelte, a fotókat Varga Irén készítette. Rendezvényünket Nyársapát Község Önkormányzata, a Pátria Takarékszövetkezet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is támogatta. Minden támogatónknak, közreműködőinknek köszönjük a segítségét.

Nagyné Kovács Éva – Fotó: Varga Irén

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...