30.4 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Új edző a Cápák élén

Ahogy beszámoltunk róla, az idén nagyon megtorpant a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. Az ősszel még dobogós helyeket tervezgető NB II-es gárdának tavasszal még pontot sem sikerült szereznie, így a zsinórban elszenvedett ötödik vereség után válság tanácskozás kezdődött Jakab László edző és a vezetőség között. Pudics Zsolt SE elnök:

– Sajnos valami megszakadt a tavaszi fordulókra. Természetesen már korábban kerestük az okokat, de az ötödik zakó után már konkrét lépésekre volt szükség. Jakszival közösen úgy döntöttünk, hogy egy új edző inspirációja visszaadhatja a lányok hitét, mert kézilabdázni biztosan nem felejtettek el az utóbbi néhány hónapban. A felnőttek új trénere Tóth Norbert, aki nem ismeretlen a ceglédi kézilabda életben, így a lányok körében sem. Gepa 03.27-én tartja első edzését a Cápáknak. Szeretném nyilvánosan is megköszönni Jakab László kiváló munkáját. Jakszi a hetedik szezonját kezdte ősszel a Cápákkal. Összesen 115 mérkőzésre készítette fel a felnőtt csapatot, melyekből 73 győzelem mellett 6 döntetlen és 36 vereség született. A legmaradandóbb élményünk a 2014 júniusi érdi döntő volt, ahol közel 300 ceglédi szurkoló előtt nyertünk és újra az NB II-be jutott a csapat. Köszönjük Jakszi a mindig lelkiismeretes munkádat!

-pézsé-
(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...