2.2 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Hatodik alkalommal is „Tiszta víz”

A 2017/2018-as tanévben hatodik alkalommal hirdette meg a Várkonyi István Általános Iskola környezetvédelmi munkaközössége a ” Tiszta víz” versenyt, melynek döntőjére március 23- án, pénteken került sor. A helyszínt az intézmény Rákóczi úti épülete biztosította.

A megmérettetések fő célja, hogy a diákok minél többet tudjanak a környezetvédelemről, a vízről és annak fontosságáról. Kiemelkedő feladat, hogy a gyerekek nem csak az iskolában, hanem otthon is nagyon figyeljenek és óvják környezetüket.

A verseny témakörei a környezetvédelmi tantárgy tananyagai, ezen kívül a környezetvédelemmel kapcsolatos „alap” ismeretek úgy, mint világnapok dátumai, védett növények, gyógynövények, alap növények ismeretei.

Az ünnepélyes megnyitón felsorakoztak a döntős csapatok, akiket Bögös István igazgató, Polónyi Péter a Ceglédi Tankerület képviseletében és Harsányi Beáta főszervező köszöntöttek.

A döntőn 1., 2., 3-4 és 5-6 osztályos csapatok mérték össze tudásukat. Minden korosztály kupáját a Várkonyisok gyűjtötték be. A díjakat Bögös István igazgató és Hegedűs Istvánné főszervező adtak át. A verseny első három helyezettje könyvjutalomban részesült, de minden diáknak készültek egy kis meglepetéssel a szervezők.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek!

Fné Horváth Melinda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...