22.7 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Fontos egy pont Gyirmóton

Nehéz mérkőzésnek ígérkezett a mai találkozó Gyirmóton, hiszen a forduló előtt negyedik helyen álló és legjobb formában lévő csapathoz látogattunk. Azonban a nagyszerű csapatmunkának köszönhetően elhoztunk egy pontot az Alcufer stadionból.

Jól kezdtük a mérkőzést, előttünk adódott a találkozó első helyzete is, Asztalos fejelt mellé nem sokkal G. Bíró nagyszerű beadása után. A folytatásban kiegyenlített párharc folyt, a félidő első részében talán nálunk volt többet a labda, az viszont biztos, hogy előttünk adódtak inkább lehetőségek.

A 19. percben nagy helyzetbe kerülhetett volna Preklet, de a partjelző tévesen lest intett, így sajnos nem bontakozhatott ki a veszélyes akció. A hazaiak első helyzetéig a 21. percig kellett várni, de a lövés jelentősen fölé szállt.

A hátralévő időben is kiegyenlített játék folyt a pályán, de komoly lehetőség nem adódott a kapuk előtt, gól nélküli döntetlennel mehettek a csapatok a pihenőre.

Félidőben Klausz László cserélt egyet, Asztalos helyére Kerekest küldte a pályára. Nem sokkal a kezdés után Damásdi lőhetett kétszer is egy gyors kontra után, de először elakadt a védőben a labda, másodikra pedig megpattant a másik védőn, így a felpörgő labdát könnyedén fogta meg a kapus. Szinte az ellentámadásból nagyon nagy helyzetbe került a Gyirmót, Mursitsra vezethette rá egy az egyben a támadó a labdát, de amikor megpróbálta elrúgni mellette, akkor Mursitsban elakadt a labda. Nagy védés volt.

Az 58. percben a hazai kapus hibázott, rosszul szabadított fel, amikor kifutott, a labda Hujber elé került, nagyjából 30 méterre a kaputól a kispad előtti területről egyből kapura tekerte a labdát, de az centikkel az üres kapu fölé hullott.

A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, egészen a hetvenedik percig, onnantól kissé fölénybe került a Gyirmót, de komoly lehetőséget csak pontrúgásból tudtak kialakítani. Mi pedig veszélyes ellentámadásokat vezethettünk, de sajnos nem tudtunk betalálni, így négy perc hosszabbítás után gólnélküli döntetlennél fújta le a játékvezető a találkozót. Ezzel fontos idegenbeli pontot szerzett a csapat.

Folytatás szerdán, amikor a Mosonmagyaróvár ellen elmaradt találkozót pótolja a csapat Albertirsán.

Kezdőcsapat:
Mursits – G. Bíró, Nánási, Albert, Preklet – Damásdi, Sándor, Nyilas, Peres – Hujber – Asztalos

Cserék:
Asztalos helyén Kerekes (’46. p)
Peres helyén Wild (’88.p)
Damásdi helyén Fehér (’92.p)

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...

Bronzéremmel zárták a szezont a ceglédi fiatalok strandkézilabdában

A Ceglédi KK SE ifjúsági játékosai a pályán elért...

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés a ceglédi laktanyai...

Mérgezések kutyáknál: hogyan védd meg kedvencedet?

Minden gazdi rettegett álma, hogy kedvence valamilyen mérgező anyag...

Merülj el egy izgalmas világban

A digitális kor bámulatos fejlődése nemcsak a mindennapjainkra van...