13.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Birkózó sikerek

Szombaton rendezték a diák I. szabadfogású országos bajnokságot Soltvadkerten, amely egyben Filus Sándor emlékverseny is volt.  A viadalra az április eleji hat területi bajnokságról lehetett részvételi jogot szerezni. A területi küzdelmek során végül a 390 induló közül 254-en jutottak be az ob-ra, ahol végül 221-en rajthoz is álltak. A bajnokságon a Ceglédi VSE TS Integral indíthatta a legtöbb versenyzőt, mivel 16 ceglédi szerzett indulási jogot. A mezőny kiegyenlítettségét az is jelezte, hogy a 14 bajnoki cím végül 12 klubba került. Ebből egyet a ceglédieknek is sikerült megnyerni a 63 kg-ban versenyző Csiszár Márkó révén. Márkó ezen a napon nem sok esélyt adott az ellenfeleinek, ugyanis minden ellenfelét tussal vagy technikai tussal győzött le az első menet elején. Így végül négy gyors győzelmet követően megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A 42 kg-ban versenyző Mizsei Milán is szépen menetelt. A döntőbe három tus győzelmet követően jutott be, de itt már nem bírt az esztergomi ellenfelével és így meg kellett elégednie az előkelő második hellyel. A ceglédiek három bronzérmet is begyűjtöttek. Az igen erős mezőnyben a 35 kg-ban Manczák Máriusz Ruben, 85 kg-ban Ujszászi Szabolcs és a nehézsúlyban Csepregi Miklós is  felállhatott a dobogóra. Mivel a ceglédiek szerezték a legtöbb érmet a bajnokságon, így a csapatversenyt Cegléd nyerte az ESMTK és Diósgyőr csapatai előtt.
Eredmények:
35 kg  3.  Manczák Máriusz Ruben
42 kg  2.  Mizsei Milán
63 kg  1.  Csiszár Márkó
85 kg  3.  Ujszászi Szabolcs
+85kg 3.  Csepregi Miklós
Csapatverseny:
1.  CVSE       24 pont
2.  ESMTK     22 pont
3.  Diósgyőr   20 pont
Felkészítő edzők: Kovács Béla, ifj. Pap Attila, Pap Attila és Pap Ferenc
Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...