16.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Közlekedik a család

Cegléden tartották május 12-én az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság által az idei évre meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Ceglédi Autóház Kft. szervezésében.

Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, a Pest megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese a megnyitón elmondta, hogy a közlekedésbiztonság, a helyes közlekedésre való nevelés során kiemelkedő szerepe van a szülőknek, a szülői példamutatásnak.

A rendezvényre 21 család regisztrált, melyből 10 család szállt versenybe, akik a megnyitó után kilenc állomáson, különböző feladatok és szituációk megoldása során adtak számot tudásukról.

A gyakorlati feladatok végrehajtása után az eredményhirdetés következett. A szervezők jóvoltából minden család egy-egy emléklapot és ajándékcsomagot, valamint serleget vehetett át, az első három helyezett különböző értékben ajándékutalványokat is kapott.

A harmadik helyet a Tahitótfaluból érkező Szabó család, a második helyet a tápiószecsői Hidi család érte el, míg az első helyezett és a Vöröskereszt különdíjazott a ceglédi Nádházi család lett, így ők képviselik megyénket az országos döntőn.

Fotó: Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...