11.7 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Újszilvási az Év Családorvosa

Dr. Altsach Rita, újszilvási gyermekorvos nyerte az “ÉV CSALÁDORVOSA” a Kárpát-medencében címet!

“Május 17-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Krúdy-termében „Az év családorvosa a Kárpát-medencében” című pályázat díjait, ahová én is meghívást kaptam.

Nagy örömömmel fogadtam már az ajánlást is, melyet ezúton is köszönök dr Póta Györgynek a HGYE elnökének, dr Kádár Ferencnek, dr Petrányi Csabának és természetesen a praxisomba tartozó összes pácienseimnek.

Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, hogy ilyen elismerésben részesültem. Azért, hogy ezt a díjat a kezemben tarthassam, köszönet illeti Nyíri Nikolettát, Kengyelné Agócs Mariannát és Győrné Balogh Máriát is, hiszen nap mint nap együtt dolgozunk és segítjük egymás munkáját. Ugyanígy köszönöm a támogatást a Heim Pál Gyermekkórházban, a Ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, és a környékbeli házi gyermekorvosi praxisokban dolgozó kollégáimnak is.

Úgy gondolom, hogy ez díj mutatja, hogy van jövő a Házi Gyermekorvoslásban, amely a betegellátás alappillére. Továbbra is igyekszem megfelelni a munkámmal szemben támasztott követelményeknek, hiszen a folyamatos kihívások folyamatos fejlődést igényelnek. Ennek az elismerésnek számomra még az is az üzenete, hogy szükség van az alapellátás ezen formájára a házi gyermekorvosokra.

Azt kívánom minden kollégámnak, hogy részesüljenek hasonló elismerésben, kimondhatatlan jó érzés látni és érezni, hogy nem vagyunk “egyedül”, a szakma elismeri a munkánkat és egyenrangú partnerként tekint ránk. Gratulálok a többi díjazottnak is és köszönöm ajánlóimnak, hogy lehetővé tették számomra, hogy kezemben tarthassam ezt a szakmai elismerést.”

Dr. Altsach Rita
ujszilvas.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...