Egy megnyitón és egy finisage-on voltam, szinte csak a kiállítók voltak ott, érdeklődő alig.
Somos Gyula Oltár című kiállítását vasárnap lehetett utoljára megtekinteni. A húsvét napjaiban, nagyszámú érdeklődő előtt megnyílt tárlat egy általában kis médiavisszhangot kiváltó műfajból válogat. Olajjal és akvarellel festett szárnyas-oltárokat, vagy ezeket kontextusba állító kisseb-nagyobb képeket lehetett itt látni. Somos mester ecsetje által jellemzőjük a korral egyre részletezőbb előadásmód és a különös effektusok és hogy személyes adalékok gazdagítják a műveket. Arról nem beszélve, hogy kinyitva és becsukva mást mesélnek! Pogácsa és pohár bor mellett – kettesben a művésszel- hálát adok, hogy megnézhettem!
A Benedek Péter Rajzkör már a nyárra készül, hisz pénteken Ugyanazt másképp címmel az elmúlt két vakáció legérdekesebb ceglédi ihletésű képeit mutatta be a Gimnázium Dísztermében. Ha Tetzes- tanítványaim nincsenek ott, bizony igen kevesen élvezhettük volna a kilenc alkotó személyes bemutatkozását és Bán Csilla 9. évfolyamos gimnazista népdalait. A nyári munkák visszatérő ösztönzői a szép ceglédi polgárházak, kapuk, utcák. Ünnepnapokon-úgy képzelem valaha e falak közt- csendültek fel a nóták, dalok, így Csilla megidézte a régi kisvárosi életet. A századelő utolsó békés éveinek életérzése vagy évszázaddal ezelőtti festésmód: impresszió, erőteljes színezésű foltszerűség, mértaniasan egyszerűsített formarend a többség munkáin. Néhány alkotó azonban másképp közelített: mai street artos eszközhasználattal, vázlatszerű könnyedséggel, vagy éppen a valós látvány kikerülésével „csak” a képzeletére hagyatkozva. Oláh Tibor a kiállítás-rendezés egyik motorja úgy fogalmazott: Ha csak mi leszünk a megnyitón, már megérte létrehozni! Így várjuk a szünidőt…
Lehet, hogy már csak a fiatalabb generáció ér rá galériába járni?
A Ceglédi Galéria minden órája foglalt, mert majd minden gyerek szereti a mesét. A felnőttek egy része pedig bekukucskálni szeret mások otthonába. Ez itt most büntetlenül megtehető, ráadásul az idősebbeket óhatatlanul mesélésre késztetik a „babaházak”. A Festett mesék egyfelől a Tolnai hegyhát, a Völgység és a Sárköz egykori enteriörjeit jelenítik meg. A tízszeresen kicsinyített otthonokat Ament Anna negyed évszázada készíti fából, textilből és még ki tudja hány ház körül található anyagból, apró tárgyból. Szegedi Anna báb-és babakészítő egyénien bájos kollekciója stílusban illeszkedő másik fele a kiállításnak. Ott jártunkkor a kislányok szinte versenyeztek a leány és mesefigurákért. Egy ötödikes fiú megkérdezte: Ennyi volt? Már mennünk is kell vissza az iskolába? Kevés a suliban a vizuális kultúra, ha tovább csökken az óraszám, egy évtized múlva teljesen feleslegessé válik az izgalmas informatív műfaj, társadalmi esemény, amit úgy hívnak: kiállítás.
Pedig még látható Apáti Tóth Sándor Atlantisz tárlata Csongrádon, és a Ceglédi Galériában május 25-én 17 órakor Indian Eyes címmel nyílik Sallai László fotókiállítása. Kíváncsian várom, hogy legalább a „szakmát” érdekli-e? Ráérünk-e megnézni?
P.R.G.
