4.4 C
Cegléd
2025. december 22. hétfő
spot_img

Európa bajnokságon járt a PIMI

A Magyar Látványtánc Sportszövetség által rendezett területi ,illetve országos versenyein elért sikereink után, útnak indultunk az Európa bajnokságra!Idén Brassóban került megrendezésre.

Öt különböző kategóriában, hat egységünk versenyzett. Látványtánc kategóriában a végzős és végzett táncos növendékeink szoros küzdelemben a bronzérmet szerezték meg! Sport akrobatikában két csapatunk is indult, melyeknek ezüstérmet sikerült bezsebelni! A 10. osztály táncosait is belevetettük a mély vízbe. Modern tánc kategóriában a sok csapat és az erős mezőny ellenére az előkelő 5.helyet sikerült elérni.

A helyezések között sokszor fél pontok döntöttek! Így volt ez a kortárs versenyzőknél is, ahol a 11. osztály táncosai versenyeztek, akiknek szintén ez volt az első EB-jük! Ők a dobogó 2.fokára léphettek fel! Már hagyománnyá vált, hogy az MLTSZ versenyeire néptáncot is viszünk! Ezúttal páros táncot vittünk, amelyet arany minősítéssel jutalmaztak! A fárasztó utazás és az esős idő ellenére nagyon jól éreztük magunkat a négy nap alatt. A város gyönyörű helyen fekszik és a verseny szervezésével is elégedettek voltunk!

Összességében remek versenyszezont zárt iskolánk!Gratulálok a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak és köszönjük a Patkós Irma Művészeti Iskolának a lehetőséget!
Folytatás Szentpéterváron a Világkupán!

Felkészítők: Gerebicz Adrienn,Váradi László, Majláth Árpád

-már-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...

A ceglédi focipálya ügye lezárva

Hosszú jogi folyamat végére tett pontot az Alkotmánybíróság annak...

Kamionnak ütközött egy autó

Kamion és személyautó ütközött össze az M4-es autópálya Szolnok...

Betörések az állomás környékén

A Ceglédi Civil Összefogás facebook fórumon tették közzé, hogy...