22.7 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Nem látta a fától a tévét

Motollai Istvánné írt lapunknak olvasói levelet, melyben beszámol a TV szolgáltatást zavaró körülményeiről, és köszönetét fejezi ki a Várvag Kft. munkatársainak.
„Köszönetet szeretnék mondani a VÁRVAG Kft.  két dolgozójának, Hervai Gergőnek  és Pozsonyi Edinának, akik a napokban segítségemre voltak.
Nos, mindkét TV készülékem felmondta a szolgálatot, már hetekkel ezelőtt, – aztán pár napig ment az adás, és ismét nem. Ekkor kértem a Digi TV, mint szolgáltató segítségét, nagyon gyorsan kijött a szakember, és megállapította, hogy a készülékeknek semmi baja nincs, csupán a vételi viszony rossz, – szinte lehetetlen. A panel lakásunk külső falára szerelt antenna mellett  – már közterületen – egy fa lombkoronája zavarta meg állandóan az adást, tehát az a viharos időjárás, ami heteken át volt, az okozta a problémát. (Csendesebb napokon valahogy azért volt műsor-szolgáltatás, de az újra visszatérő szeles idő ezt időről időre megzavarta. ) A szerelő azt javasolta, hogy a zavaró ágakat le kell vágatni, kérjem meg a ház gondnokát, aki majd levágja. Nálunk ilyen nincs, kis lakótelep ez.
Ekkor kerestem meg telefonon a Várvag Kft. munkatársát az ágak lenyesése ügyében, ahol legnagyobb meglepetésemre a szakember (valószínűleg kertész) azonnali indulást ígért – s valóban, kb. 15 perc múlva munkatársával megjelent, egy nagy kézi szerszámmal a belógó ágakat levágták,  a jó vételi viszony azonnal megindult, és ennek mindhárman együtt örültünk.
Hát ilyen is van, a hetek kínlódását egy összesen kb. 30 perces munka – egy empatikus hozzáállás megoldotta.
Munkájukat,  hozzáállásukat ez úton is köszönöm!
Tisztelettel: Motollai Istvánné”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...

Bronzéremmel zárták a szezont a ceglédi fiatalok strandkézilabdában

A Ceglédi KK SE ifjúsági játékosai a pályán elért...

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés a ceglédi laktanyai...

Mérgezések kutyáknál: hogyan védd meg kedvencedet?

Minden gazdi rettegett álma, hogy kedvence valamilyen mérgező anyag...

Merülj el egy izgalmas világban

A digitális kor bámulatos fejlődése nemcsak a mindennapjainkra van...