16.1 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

A Ceglédi Járás művészei is bemutatkoztak a pesti Vármegyeházán

Szeptember 27-én nyílt meg az a kortárs tárlat, amelynek keretében 35 művész alkotását lehet megtekinteni a Pest Megyei Kormányhivatal vármegyeházi épületében.

A Pest Megyei Kormányhivatal patinás épülete nagy múltra tekint vissza, falai mögött még Kossuth Lajos és Széchenyi István is tanácskozott a haza sorsáról. A vármegyeháza a főváros közepén található, 1774-ben épült.

A hivatal szervezésében 2017 májusában indult el a Bemutatkoznak járásaink tehetséges művészei elnevezésű kortárs képzőművészeti kiállítássorozat, amelynek keretében a megyében amatőrként alkotó művészek kapnak kiállítási lehetőséget – emlékeztetett Tarnai Richárd kormánymegbízott a kiállításmegnyitón. Mint mondta, már az első alkalommal pozitív fogadtatásra talált a kezdeményezés, az eltelt másfél év alatt 18 járás mutatkozott be. A hivatalban 3800 ember dolgozik, ezáltal nagy ügyfélforgalmat bonyolít le, az állampolgárok pedig szívesen keresik fel a kiállítást az ügyintézést követően.

Az alkotók alkotásaikkal a művészetet, a színeket, az életet lopták be a hivatal falai közé – véli a szakember.

A megnyitó végén valamennyi kiállító emléklapot vehetett át Tarnai Richárd kormánymegbízottól, a tárlatot november végéig lehet megtekinteni.

Forrás: orientexpress.hu
Fotó: OPH

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...