A Budai út 10. szám alatti szembe szomszédom volt Varga Julianna Jozefa. Tibor fia egy levélben tudatta, hogy elment egy jobb világba 85 éves korában és bár temetése Nyíregyházán lesz, ahol a fia él, a ceglédi ismerősök lakóházában búcsúzhatnak el tőle.
Jutka mama a szobájában volt felravatalozva, ott tisztelegtünk az urnánál, emléke előtt. Csendesen beszélgettünk életről-halálról, a túlvilágról, ahol ő már van. Eszembe jutott, hogy mennyit beszélgettünk Jutka mamával az utcán, mikor hazafelé mentem, ő mindig várta, hogy jön-e már a fia, Tibi a bevásárlásból. Jutka mama, most még ne várd Tibit, hadd éljen még!
Varga Julianna Jozefa 1933-ban született egy hatgyermekes családba első gyerekként. Édesapja orvos volt, akit Észak-Erdély elcsatolásakor Dézsre helyeztek, így a család Romániába szakadt. A háború viszontagságainak túlélése után, a hazavesztettség érzésével is meg kellett küzdenie a családnak. Jutka mama egyházi iskolában tanult és életének alappillére lett a mások iránti szeretet és segítség: élethivatásának is segítő szakmát, a nővéri pályát választotta. Életét kitöltötte családja és munkája és elröppentek az évek, nyugdíjas lett. Ekkor, 65 évesen a történelem lehetőséget adott, hogy visszatérjen szülőföldjére, amire mindig is vágyott és ahová mindig is tartozott, minden érzelmével. Férjével és fiával Ceglédre költöztek. Az Úr adott még neki 20 évet, hogy lássa fiát családossá válni, majd unokáját és három dédunokáját. Béke poraira!
Egy barátommal beszélgettünk, hogy mi határozza meg, hogy ki meddig él, de nem jött ki a „képlet”. Csak arra jöttünk rá, hogy meg kell születni és élni kell ahhoz, hogy meg is haljunk.
Józsi bá
