24.3 C
Cegléd
2025. szeptember 12. péntek
spot_img

Édesanyját és nővérét lopta meg

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki édesanyjától és nővérétől csaknem 20 millió forintot lopott el.

A bűnügy sértettjei, egy ceglédi asszony és a lánya az összespórolt pénzüket a lakásukban kialakított rejtekhelyen tartották. Tudta ezt a nő fia, a bűnügy gyanúsítottja is. A gyanúsított azt is tudta, hogy 2018 szeptemberében éppen ennek a lakásnak az eladása folytán a rejtekhelyen jelentős összegű pénz van. A férfi 2018. szeptember végén segített az eladott lakásból kiköltözni a családjának. Pakolás közben megtalálta a pénzt rejtő fémkazettát, és azt a benne lévő közel 20 millió forinttal ellopta. A férfi a pénz egy részét elköltötte, nagyobb részét pedig egy másik fémdobozba tette. A dobozt annak a háznak a melléképületében, ahol lakott, a téglák közé dugta.

A nyomozás során a Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozói helyszíni kihallgatást tartottak, ahol a gyanúsított maga mutatta meg az elrejtett pénzt a rendőröknek. Az így megtalált pénzből a sértettek kára túlnyomórészt megtérült. A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a két rendbeli lopás bűntettével gyanúsított férfit. A Ceglédi Járásbíróság 2018. november 9-én 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, és elrendelte a pártfogó felügyeletét. A bíróság ítélete jogerős.

Forrás: 24.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...