16.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Nagykőrös nyerte a Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyt

Nagykőrösön került megrendezésre a Virágos Magyarország országos környezetszépítő verseny 25. jubileumi díjátadó gálája november 16-án, pénteken. A jubileumi kisfilm levetítése után először dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere mondott köszöntője, majd dr. Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának beszéde következett.

Ezt követően a díjak átadására került sor. Idén Nagykőrös városa kategóriájában az első helyet, a fődíjat nyerte meg, Nagykőrös lett így az egyik legvirágosabb és legszebb magyar település 2018-ban. Dr. Czira Szabolcs polgármester a jövő évi Entente Florale Europe versenyen való részvételre szóló felkérő levelet is átvehette, így jövőre Nagykőrös is részt vehet a kiemelt jelentőségű nemzetközi versenyen. Ez hatalmas megtiszteltetés, hiszen városunkban olyan jelentős várostörténelmi jelentőségű fejlődés valósult meg, hogy méltónak találták arra, hogy egy magas rangú nemzetközi szakmai zsűri is érkezzen jövőre Nagykőrösre.

A Virágos Magyarország országos környezetszépítő verseny fő zsűrijének nagyon elnyerte tetszését a folyamatosan fejlődő és megújuló Nagykőrös, a kiváló szakemberek az alábbi méltatást tették Nagykőrösről: „A 650 éves alföldi mezőváros néhány év alatt következetes tervezéssel és ütemezett, magas színvonalú kivitelezéssel teljesen átalakította zöldfelületeinek arculatát, a régi faállomány megújult, a zöldfelületek új funkciókkal bővültek. A nagyvonalú, esztétikailag értékes, szakmailag meglapozott megoldások elismerést váltanak ki a helyi lakosságból és a látogatókból egyaránt. Megtartva a barokk, klasszicista építészeti örökségét, e téren is folyamatos a megújulás. Természetes értékekben is bővelkedik, védettek a város határaiban álló alföldi tölgyerdők. Kiemelkedő színvonalú fejlesztései a Szabadság tér és környezet, mind a főutca, a főtér, a Hősök tere és a Cifrakert, a Csónakázó tó és környezete. A város központi területeinek átalakításában Arany János életművének állomásai kiemelkedő fontosságúak.”

Nagykőrös a közösségi részvételért 100%-ot, az önkormányzat felkészültségére 100%-ot és a környezetvédelme is 100%-ot kapott. Ez a nagykőrösiek közös sikere, a példás összefogás győzelme. Köszönjük mindenkinek, aki tett azért, hogy ez a város olyan gyönyörű legyen és ilyen kiváló szakmai értékelést kaphatott idén. Nagykőrös győzött és folytatjuk!

Polgármesteri Kabinet, Nagykőrös
nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...