19.4 C
Cegléd
2026. augusztus 13. csütörtök
spot_img

Hat nap alatt öt helyről lopott, 3 év fegyházat kapott

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, több rendbeli lopás bűntette miatt állította bíróság elé azt a férfit, aki hat nap alatt öt családi és hétvégi házat tört fel Cegléden. A bűnügy gyanúsítottja, egy ceglédi férfi 2018 nyarán szabadult több éves büntetéséből. 2018. október végén Cegléden hétvégi házakat, épülőfélben lévő családi házakat szemelt ki. Kihasználta, hogy a környéken semmiféle mozgás nem volt. Ajtókat, ablakokat tört és feszített be, majd bement a házakba, azok melléképületébe. Ellopott mindent, ami szerinte értékes volt: szerszámgépeket, háztartási gépeket, tyúkokat.


A férfi hat nap alatt öt helyről lopott, volt, ahonnan több mint 100.000,- forint értékben. Az egyik házból csak pár ezer forintot érő dolgokat vitt el, azonban az ablakkeret befeszítésével 150.000,- forint kárt okozott a ház tulajdonosának. A Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozói 2018. november 2-án elfogták és őrizetbe vették a férfit, aki letartóztatásba került. A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban 2018. november 30-án állította bíróság elé a gyanúsítottat. A Ceglédi Járásbíróság 3 év fegyházbüntetésre ítélte a vádlottat, aki továbbra is letartóztatásban maradt. A bíróság ítélete nem jogerős.

nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...