10 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Várakozunk?

Közeleg a karácsony, s mi egyre csak rohanunk. Felgyorsult világunkban erőnket megsokszorozva igyekszünk elvégezni mindent, amit fontosnak érzünk. Helyt állunk mindenhol, ahol úgy érezzük, hogy helyt kell állnunk. Teljesítünk, gyakran sodródunk az eseményekkel és közben készülünk a karácsonyra.

Sietve, kapkodva, aggódva vagy legyintve, hiszen tudjuk, hogy nem sikerülnek úgy a dolgaink, ahogy elterveztük. Közben nézzük barátaink, ismerőseink közösségi oldalát és azt érezzük, hogy más elérte azt, amit mi szeretnénk. Ha eljutunk erre a pontra, akkor meg kell állnunk, mert nem értjük a karácsony lényegét és üzenetét. Ez az ünnep nem #karácsony, #család, #szeretet, #ajándékok, #együtt vagyunk, #minden csuda jó, #mutatok magamról valamit, amit szeretném, mindenki lásson.

A karácsony másképp lehet a szeretet ünnepe, mint azt mi gondoljuk. Krisztus születését ünnepeljük, aki megváltott minket, aki eltörölte a bűneinket. Istent ünnepeljük, dicsőítjük, aki egyszülött fiát adta értünk. Az Úr mérhetetlen szeretetét ünnepeljük. A jó győzelmét, a világosságot. Olyan szeretet ez, amit néha fel sem foghatunk. Nem a fa alatt lévő ajándékról szól, nem a mi teljesítményünkről szól, hanem nálunk többről és jobbról, a mi Megváltónkról.

Lányaim gyakran kérdezik, hogy Jézus születésnapján miért mi kapunk ajándékot. A választ még nem biztos, hogy értik, de az Úr a legnagyobb ajándékot adta nekünk, az örök életet.

Erre kellene a várakozás idején és karácsonykor gondolnunk! Az adventi koszorún minden gyertya meggyújtása után csendesedjünk el, adjunk hálát, mert van miért. A nem hívő embereknek is azt tanácsolom, hogy nézzenek végig az életükön, az évükön, a hetükön és adjanak hálát. Van miért köszönetet mondanunk. A decemberi rohanásban álljunk meg, csendesedjünk el! Nézzünk mélyen magunkba és gyűjtsük össze gondolatban mindazt a jót, ami a miénk lehet. A várakozás és az ünnep ne a kényszerről és a megfelelési vágyról szóljon! Ne kifelé éljünk és mutassunk valamit, amit láttatni szeretnénk, hanem értsük meg azt a csodát, amiben részünk lehet. A karácsony öröme mindenkié! A szeretet a legnagyobb kincs, átsegít mindenen. Ne kényszer legyen a rokonok meglátogatása, az asztal megterítése, a sütés-főzés, fadíszítés, hanem legyen ennél több. Legyen a csendes belső béke, a szeretet ünnepe, Jézus Krisztusé, aki megszületett és megváltott minket!

Kis Erzsébet
Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...