31.6 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Nagy kócsag Cegléden

Idén télen is megjelentek a nagy kócsagok Cegléden, a Szellő utcában. – írta meg egy kedves olvasónk Józan Adrienn a Ceglédi Panorámának. „A be nem fagyott vizek jelentik számukra télen az élelem lelőhelyét. A ceglédi árkot több éve keresik fel a kócsagok. Ma egy példányt sikerült lefényképeznem.” – írta olvasónk.

A magyar természetvédelem címermadara, az 5 forintos érme hátulján is ez a faj látható. A kis kócsagtól méretén túl lassabb, méltóságteljesebb szárnycsapású röpte, hosszabb lába, a lábszár és a csüd sárga színezete alapján lehet megkülönböztetni. Ujjai feketék, szemben a kis kócsag sárga ujjaival. A XIX. században egész Európában divat volt a kócsagtollas viselet. Nászruhájának dísztollai miatt szinte teljesen kipusztították a fajt Magyarországról. Hogy megóvják a kipusztulástól, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami igen jelentős állomása volt a magyar természetvédelem történetének. A hetvenes évek után állománya folyamatosan növekedni kezdett. A halastavakon még mindig problémát jelent a zavarás, a fészkelőhelyek növényzetének kaszálása és égetése, még akkor is, ha nem fészkelési időben végzik. Kiterjedt, időszakos elöntésekkel, valamint a nádaratás megfelelő időzítésével állománya tovább növelhető. Korán, már február végén, március elején visszatér telelőterületeiről. Elvonulásuk szeptemberben kezdődik, de még novemberben is sok helyen látni. Egyre nagyobb számban telelnek át példányai a Kárpát-medencében is. Hazai fészkelő-állománya 3 600 – 5 500 párra tehető (2008-2012) és erős növekedést mutat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...