16.5 C
Cegléd
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

„Megöllek titeket” – megkéselte a szüleit egy 13 éves lány

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a 13 éves lánynak a letartóztatását, aki megkéselte a szüleit másfél hónappal ezelőtt.

A lány a meghiúsult szökési kísérletet követően szóváltásba keveredett az édesapjával. A nappali szobájából a konyhába ment, magához vett egy körülbelül 17 centiméter pengehosszúságú kést és a „megöllek titeket!” kijelentéssel édesapját mellkason, a mostohaanyját pedig vesetájékon szúrta.

A lány ezt követően sem hagyott fel a támadással. Az édesapja elkapta a lánya kezét, egy másik személy pedig rávágott a seprűvel, így végül elejtette a kést. A családtagok a mentők kiérkezéséig a lányt a nappaliban lévő kanapéra ültették és őrizték. Ezt követően pedig előbb a ceglédi, majd egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályára szállították, ahol jelenleg is tartózkodik.

Mivel a gyanúsított még nem töltötte be a 14. életévét, a bíróság beszerezte az igazságügyi. elmeorvos és pszichológus szakértők egyesített szakvéleményét, mely szerint a gyanúsított az elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A rendelkezésre álló iratok szerint a lány többször is elszökött hazulról. Emellett bár büntetlen előéletű, a szakvéleményben is jelzett pszichopátiás viselkedése és saját nyilatkozatai alapján is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén ismét a gondozására köteles édesapja és mostohaanyja ellen fordulna és újabb testi épség elleni bűncselekményt követne el, illetve ilyen cselekményt kísérelne meg abban az esetben is, ha gyermekvédelmi intézményben kerül elhelyezésre, ahol őrzése és folyamatos felügyelete alapintézményben nem biztosítható.

A Budakörnyéki Járásbíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta ezért elrendelte a lány harminc napos letartóztatását, amit javítóintézetben kell végrehajtani. A végzést a jelenlévők tudomásul vették, így az véglegessé vált.

Forrás: 24.hu
Fotó: thinkstock.com, a kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...