13.4 C
Cegléd
2025. május 5. hétfő
spot_img

Klipforgatáson bizonyították tehetségüket a PIMI diákjai

A Patkós Irma Művészeti Iskola néhány diákja abban a megtiszteltetésben részesülhetett, hogy részt vehettek egy videoklipp forgatáson. Az egész napos munkának a Pince Színház adott helyet, amit most egy szórakozó hellyé tettünk. Ugyan az iskolából csak kilencen mutathattuk meg tudásunkat, viszont a kamerák mögött még rengeteg ember állt, aki segítette (a mi és) az énekesnő, Mohácsi Brigitta munkáját. A forgatás nagyon jó hangulatban telt, de ugyanakkor egy kemény munka is volt számunkra. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ezzel a nappal is bővült élményeink tárháza. Számos fellépésben is részesülhettünk már valahányan, azonban ez most más volt. Ez egy teljesen új kihívás volt számunkra, ami által megismerkedhettünk egy új műfajjal és bővült ismerettségi körünk is néhány tehetséges és jó emberrel. Megtisztelőnek tartottam, hogy lehetőségem nyílt kamerák előtt egy művésznő mellett táncolni és itt szerintem megint csak beszélhetek a többiek nevében. Örültem, hogy kedves, segítőkész emberek közt lehettem és bízom benne, hogy nem utoljára! Külön köszönettel tartozunk Kozma Ágnesnek, amiért az iskolánkhoz fordult táncos lányokért, az igazgató úrnak Andó Lászlónak, amiért ő ezt jóváhagyta, koreográfusunknak Jámbrik Máténak, aki kiválasztott minket és segített bennünket végig, a stáb tagjainak, hogy mindvégig odaadóan dolgoztak velünk együtt és Mohácsi Brigittának, aki által ezúton szerepelhetünk. A forgatás vége egy közös “vacsorával” zárult! Felejthetetlen nap volt!

Sebestyén Nikoletta
12. SZ/T táncos
Fotó: Töreki Zsolt

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...