17.8 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Szamurájkarddal támadtak Cegléden

A ceglédi rendőrök három helyi férfit vettek őrizetbe. Április 12-én 23 óra körül N. Ádám, Sz. József és N. László egy Suzuki személygépkocsival közlekedtek a Széchenyi úton, majd követni kezdtek egy BMW-t, amelyben a sértett és annak ismerőse ült. Cegléden a Molnár utcában egy ingatlan előtt megálltak, majd mindkét gépjárműből valamennyien kiszálltak. N. Ádám és N. László kést, míg Sz. József szamurájkardot vett magához, majd kiabálni és verekedni kezdtek a BMW utasaival, valamint a sértettek védelmére kelt személyeket is bántalmazták. A bántalmazás során a 19 éves Sz. József a nála lévő szamurájkarddal a sértett fejére vágott, aki 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Ezt követően a támadók a helyszínről elmentek. Az esetről egy nő tett bejelentést a rendőrségre.

A rendőrök a ceglédi férfiakat azonosították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. április 15-én elrendelt. Két személy ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, míg Sz. József ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett miatt, további két személy – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Police.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. A mai világ teljesen tönkre teszi az embereket, az őn bíráskodást meg a garázdaságot büntetik, és ők megérdemlik!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...