13.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Útfelújítások a 4. körzetben

Célegyenesbe ért az önkormányzati ciklus, ebben az évben ősszel helyhatósági választásokat tartanak Cegléden is. A választók tájékoztatására a Ceglédi Panorámában egy cikksorozatban lapszámonként egy-egy önkormányzati képviselőt kérdezünk az elmúlt években végzett munkájáról. Lehetőséget kívánunk biztosítani mindenkinek, hogy beszámoljon a ciklus végéhez közeledve az eredményekről és amennyiben indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon, akkor jövőbeli terveiről is. Most a 4. választókörzet képviselőjét Klément György önkormányzati képviselőt kérdeztük eredményeiről és terveiről.

– Hogyan értékeli a saját képviselői munkáját? Sikerült-e megvalósítani, amit célként kitűzött?

– Mivel a választókerületem külterületi, illetve külterülettel érintkező rész, ezért az utak fejlesztése és karbantartása volt az egyik legfőbb célkitűzés. Elmondható, hogy sok útalap készült és a külterületi utakat is karbantartottuk. Több utcában végeztünk munkálatokat, többek között: a Szüret, Bojtorján, Búzavirág, Ipacs, Lövölde, Aszaló, Akasztószél, Bede, Patak, Kalász, Vetés, Oroszlán. utcákban, valamint a külterületet érintően a Pesti, Romhányi vagy akár a Seres dűlőben. Az utak lezárása is elkezdődött a Vadász, Lövölde és Gyopár utcákban és terveink között szerepel további utcák útalapos karbantartása is, ilyen az Aszaló- és Kaszárnya szél.
Fontos megemlíteni a külterületi közvilágítás bővítését is, hiszen ebből a szempontból is nagyot léptünk előre. Több lámpa került kihelyezésre a Tanítóföldön, valamint a Seres és Pesti dűlőkben, de bővült a közvilágítás a Lövész utcai Óvoda előtt is, továbbá a Szállás és Patak utca sarkán vagy akár a Kovács dűlőben. Ugyancsak kiemelendő a közbiztonság javulása a körzetben: büszkén mondhatom, hogy a rendőrségi statisztikai adatok szerint a város egyik legbiztonságosabb körzete a Bedei rész. Köszönhető ez a mezőőrséggel és a Bedei Polgárőr Egyesülettel való hatékony együttműködésnek is. Bővült a kamerarendszer a körzetben: a Toldy Ferenc Kórház parkolójába, a Patak utcába is került többek között kamera. Örömmel láthatjuk, hogy ebben a körzetben is zajlik a fásítás, a fák ifjítása. Több száz fa lett elültetve a Törteli úton és kisebb utcákban, a Bedei emlékműnél, valamint virágágyások kerültek kialakításra a Béke téren. Fontosnak tartom még kiemelni, hogy a körzetem egy mélyen fekvő körzet, ezért a belvízelvezetés is kiemelt hangsúlyt kap. Ebben az idényben is folyamatos volt a belvízelvezető csatornarendszer karbantartása, továbbá a Folyó utcai gyűjtő is ki lett bélelve. Jó irányt vett a Cséry telep rendezése, zajlik az esővíztározó felújítása, de említhetném a korábban már említett Lövész utcai Óvoda felújítását is, ami szintén nagy örömmel tölt el.

– Mit tart képviselői munkája legnagyobb eredményének ebben a ciklusban?

– A legtöbb útalap ebben a körzetben került kialakításra. Ezeknek a folyamatos zárását elkezdjük még ebben az időszakban, és forrás és lehetőség szerint ez folytatódni fog a következő ciklusban is.

– Ha pártja bizalmat szavaz Önnek, indulni szándékozik-e az őszi helyhatósági választásokon? Ha igen, akkor mit tart a legfontosabb megoldandó problémának, milyen megoldási javaslatai, tervei vannak a körzetében?

– Folytatni szeretném a képviselői munkát, azokat a vállalásokat, amiket az elmúlt években tettem. Szeretném, ha kialakításra kerülne a Bedei kerékpárút a Törteli úton, amire úgy érzem nagy szükség van. Mivel sok gyermekes szülő lakik a Bedében, ezért folytatni szeretnénk a körzethez kapcsolódó játszóterek fejlesztését, a Béke tér rendezését, ahol vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy kondiparkot létesítsünk.

– A munka és a képviselői tevékenység mellett szabadidejében mivel foglalkozik?

– Szerencsés embernek vallhatom magam, mivel a munkám a hobbim. A szőlészet-borászat mellett szeretek a természetben lenni és feleségemmel, valamint az immár felnőtté vált gyermekeimmel minél több időt tölteni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...