1.1 C
Cegléd
2025. december 28. vasárnap
spot_img

Diákmunka a nagykőrösi hivatalban

Nagykőrös Város Önkormányzata évek óta sikeres diákmunka programot szervez, mely során a fiataloknak lehetőségük van a Polgármesteri Hivatalban és intézményeiben munkát vállalni. A program első hónapja már sikeresen lezárult, most a diákmunkások újabb csapata kezdi meg a munkát augusztus 1-től. A diákokat a programvezetők mellett Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester is köszöntötte, sok sikert kívánva nekik erre a hónapra. A városvezető kiemelte, hogy nagyon köszöni előre is a diákoknak, hogy náluk dolgoznak a nyár folyamán, hiszen ezzel sokat segítenek az állandó dolgozóknak.

Dr. Körtvélyesi Attila hangsúlyozta, hogy az itt végzett munka nagyon hasznos lehet a későbbiek során, hiszen a megszerzett tapasztalat jól hasznosítható majd a későbbi munkahelyeken, és ezt a tapasztalatot senki sem fogja tudni elvenni a diákoktól. „Biztos vagyok benne, hogy sok olyan élménnyel, tapasztalattal tudtok gazdagodni, mely később használható lesz, illetve kicsit Ti is jobban magatokénak fogjátok érezni a Város dolgait, hiszen ebben most Ti is részt vesztek. Itt sok olyan apró dologgal kell foglalkozni, melyet nem is hinnétek.

„Én azt szoktam mondani, és az emberek is úgy gondolják, hogy ami nem tartozik sehova, az ide tartozik, azzal ide fogok fordulni, mert azt biztosan meg tudják oldani a Polgármesteri Hivatalban. Ti is látjátok majd, hogy nagyon sok olyan dolog van, nagyon sok olyan élethelyzet van, egyedi ügy, amit bizony kezelni kell és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az állampolgár elégedett legyen. A lakos elégedetten nyugtázhassa azt, hogy megoldották az ügyét, megfelelő módon. Bízom abban, hogy hátha közületek valaki kedvet kap ahhoz, hogy továbbtanulás után elhelyezkedjen az önkormányzati szektorban.”- mondta el a program megnyitóján Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, jó munkát kívánva a diákoknak.

Forrás és fotó: nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem miatt körözik Hup Teodórát

Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Hup Teodórát kábítószer-kereskedelem bűncselekményének...

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...