16.1 C
Cegléd
2026. március 22. vasárnap
spot_img

Új képviselőjelölt a 4-es körzetben

A Fidesz és az Czigle Egyesület jelöltjei mellett független jelöltek is indulnak az őszi önkormányzati választásokon képviselőjelöltként a választókerületekben. Az elmúlt napokban Csanádi Kockás László jelentette be indulási szándékát a 4-es számú egyéni választókörzetben, aki 2014-ben is indult, akkor a Jobbik színeiben ugyanitt és mindössze 2 szavazattal maradt alul Klément Györggyel szemben.

„A választást követő öt évben sem voltam tétlen. Közvetlenül a választások után egy civil összefogást kezdeményeztem Szomszédok Egymásért Mozgalom elnevezéssel, melynek a Facebook közösségi portálon oldalt hoztam létre. Az oldalon időrendben visszakövethető fotókkal illusztrálva a kerület 2014-es választások előtti és választások utáni hányavetett története! A 2014-es választásokat megelőzően jelentős tényfeltáró munkát végeztem. A kerület ingatlantulajosait felkerestem, végighallgattam történeteiket, panaszaikat, sérelmeiket. Együtt éreztem, hiszen velük együtt magam is három esetben voltam elszenvedője a temérdek vagyon elleni bűncselekményeknek.” – írta a Facebookon indulási szándékát bejelentő írásában Családi-Koczkás László.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új gyógyászati szárny a Ceglédi Termálfürdőben

Átadták a Ceglédi Termálfürdő új gyógyászati szárnyát, amely jelentős...

Rablás a ceglédi vasútállomáson

A ceglédi rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit,...

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...