23.3 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Vasútállomások újulnak meg a ceglédi vonalon

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Homolya Róbert hozzátette, a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az „50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási program állomásait.
Elsősorban a Budapest – Cegléd – Szolnok (100A vonal) és a Budapest – Vác – Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.
A 100A vonali megállók közül bekerült a programba Kőbánya-Alsó, Kőbánya-Kispest, Pilis, Monor és Vecsés is, a 70-es vonalnál pedig Szob, Sződ, Sződliget, illetve Dunakeszi-Gyártelep állomás.
Az elővárosok leterheltségét mutatja, hogy a Budapest – Cegléd – Szolnok vonalon közlekedő vonatokat évente 15-19 millió utas veszi igénybe – mondta, és kiemelte, hogy ezen a szakaszon Zugló állomáson és Kőbánya-alsón zajlanak a munkálatok, utóbbin eltávolították az épület burkolatát, kicserélték a perontetőt és felújították a pályaszakaszt. A további feladatok közé sorolta az utasforgalmi terek kifestését. Az átalakítások célja, hogy európai, az utasokhoz méltó környezetet tudjanak kialakítani – jelentette ki a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. Kérdésre elmondta azt is, hogy az egyes megállók karbantartására mintegy 300-400 millió forintot fordítanak, az épületek állapotától függően. Hozzátette, a munkálatokat a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. végzi.
Arról is beszámolt, hogy a program részeként folytatódik a Keleti Pályaudvar felújítása is, a tervek között szerepel, hogy még év végéig átalakítják a vizes blokkot, jövőre pedig elkezdődik a jegypénztárak felújítása.

(Forrás: magyarhirlap.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...