10 C
Cegléd
2026. május 18. hétfő
spot_img

A hét festménye: Csernus Lajos – Világszabadság, avagy olvasztótégely

A hét festménye:„A szándék, amiért a kép megszületett, az emberek egységére emlékeztet. Egy az utunk ahonnan jöttünk, egy a cél, ahová tartunk. Úgy fent, mint lent – a köztes rész pedig rajtunk múlik – vallja festményéről Csernus Lajos.

 A „köztes rész, ami nekünk, földi halandóknak megfogható, tehát itt kell együtt összefogva élni földi életünket. Ezen tudunk egyenként alakítani, de a többi nem az emberen múlik, mert az elemek (föld, levegő, ég, víz), velünk vagy ellenünk, ember által nem befolyásolhatóak.

„Jegyezd vele az égre/ Örök tanulságul: Habár fölül a gálya,/ S alul a víznek árja, Azért a víz az úr!” (Petőfi Sándor)

Csernus Lajos rendkívül sok festményt alkot. Témájuk gyakran filozofikus, a világ sorsával és az emberiség örök kérdéseivel foglalkozik. Munkáiban az ember gyakran szerepel, a világmindenség működése, és az ember helye ebben a körforgásban. A festményeken futurisztikus elképzelések, futurisztikus megvalósítással párosulnak, így izgalmassá teszik az alkotó gondolatait.

Kiszely Margó

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...

Kisiklott egy KISS motorvonat

Csütörtök hajnalban kisiklott egy emeletes KISS motorvonat a budapesti...

A „Ceglédi Református Nagytemplomtól New Yorkig”

Május 9-én került sor immáron a negyedik alkalommal, hogy...

Négy érem az országos bajnokságról

Szombaton rendezték meg Dunakeszin az U13-as kötöttfogású országos bajnokságot,...