21.7 C
Cegléd
2025. május 30. péntek
spot_img

Ifjúsági párbeszéd

FECSKE Fiatalok Együttműködése a Ceglédi Sikeres Közösségekért Egyesület rendezett ifjúsági konferenciát, amelynek fókuszában a fiatalokat érintő ceglédi problémák álltak. A rendezvényen részt vett Dr. Csáky András polgármester, Hegedűs Ágota alpolgármester és a Kossuth Művelődési Központ is képviseltette magát.

„A párbeszéd napon a fiatalok készítettek egy problématérképet: itt előkerültek azok témák, amelyekkel nap, mint nap saját tapasztalataik által szembesülnek, úgy mint az oktatás, a prevenció, a testi, lelki, szellemi fejlődés lehetőségei, a családi háttér, a városban található szabadidős lehetőségek hiánya, a digitalizáció hatásai, az információk hiánya. Ezután négy csoportban dolgozták ki a fenti témakörök közül az általuk leginkább hangsúlyosnak gondolt területet. A kidolgozás folyamán feltárták az adott nehézség okait, következményeit, körülményeit és megoldási javaslatokat is tettek. A konkrétan megfogalmazott igények között szerepelt egy kifejezetten az ifjúság számára fenntartott közösségi tér üzemeltetése, segítő szakemberek bevonása, mint prevenciós szakemberek, pszichológusok, ifjúságsegítők, pedagógusok, a szülők számára szemléletformáló programok, előadások, amelyek a generációs különbözőségek áthidalásában és a fiatalok motiválásában segíthetnék a tevékenységeket, a kulturált szabadidős tevékenységek és szórakozási lehetőségek megteremtése, a meglévőek kiterjesztése, valamint az oktatásban felmerülő nehézségek helyi szinten történő kezelése, nem formális eszközök és innovatív módszerek használatának igénye.” – számoltak be a fiatalok a szervezet facebookján.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Séta a Cegléd-Csemő kerékpárútért

Közösségi oldalán tett felhívást Andó Pál, a Második Reformkor...

Sportoló Nemzet Roadshow

Május 30-án pénteken tartják a Sportoló Nemzet Roadshow-t Cegléden!...

Ismét közéleti est Ruttner Györggyel

Második alkalommal szervezett nyilvános közéleti beszélgetést barátainak dr. Ruttner...

Szamócalopások az Ugyerben

Komoly károkat szenved el szamócatermésében egy helyi gazda az...

75 éves a Bácsvíz

Megtartotta a 75 éves jubileumát ünneplő BÁCSVÍZ Zrt. az...