16.6 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Ajándékozz közös élményt!

Az év vége és a hideg tél beköszöntével sem áll meg az élet a Kossuth Művelődési Központban. Rengeteg izgalmas programmal várjuk Önöket ebben az időszakban is.
A nagyszínházi bérletünk után útjára indítjuk Pódium Bérletünket a Kamaratermünkben. Az új sorozatot a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Pogány Judit megindító és egyben elgondolkodtató előadásával nyitjuk meg. A további előadásainkon nem kisebb művészeket köszönthetünk színpadunkon, mint Csuja Imre és Mácsai Pál.
A karácsonyra hangolódva idén is megelevenedik a Magyar Táncművészeti Egyetem jóvoltából Csajkovszkij karácsonyi világa, „A Diótörő”. Az évet egy igazán különleges koncerttel zárjuk: a Talamba és a Hot Jazz Band magyar-amerikai estjét láthatják nálunk, ahol olyan nagyszerű szerzők slágerei csendülnek fel, mint Bernstein, és olyan híres előadók dalai, mint Karády Katalin, Jávor Pál és még sokan mások.
Folytatódnak közkedvelt programsorozataink. A JazzPéntek-ek sorát az EMeRTon-díjas énekesnő, Szulák Andrea jazzkoncertjével nyitjuk. A Magyar Kultúra Napján a Sárik Péter Trió és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamarazenekarának Beethoven estjével köszöntjük a Cegléd Város Kultúrájáért díjjal kitüntetetteket.
Az új évben folytatódik az Életképek – lelki egészségmegőrző előadássorozatunk és a közkedvelt Kulissza beszélgetések is. A 2020-as év első Kulissza vendége Zorán lesz. Február 14-16 között az országos Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat ideje alatt többek között a Little G Weevil duó koncertjével, a Csörömpölők családi koncertjével és farsangi játszóházzal várjuk a látogatóinkat.
Reméljük, hogy a közel 50 programunk közül mindenki megtalálja a számára megfelelőt, mellyel a hideg téli estéket emlékezetesebbé teheti.
Engedjék meg, hogy az év vége közeledtével megköszönjem hűségüket, kérem a jövőben továbbra is szeressék és keressék a ceglédi Kossuth Művelődési Központ előadásait, programjait. Nem utolsó sorban szeretném kifejezni a hálámat mindazoknak, akik egész évben sokszor erejükön felül segítették munkánkat. Többek között így valósulhatott meg egy óriási álom is: 1985-ös átépítése után, 2019-ben megújulhatott a színházi nézőtér. Ez a szék, „csak szék bársonnyal bevonva” ahogy Napóleon mondta, ha nem ülne rajta a néző, aki trónná teszi azt, hiszen itt minden érte, miatta történik esténként. Köszönöm Önöknek, akik jegyvásárlásukkal, bérlet váltásukkal a bizalmukról biztosítanak bennünket, hogy amit Ceglédre hívunk, színpadra állítunk ÉRTÉK.
A 2019-es év megannyi emlékezetes percet hozott számunkra, amelyeket örömmel osztottunk meg Önökkel. Reméljük, hogy a 2020-as év felejthetetlen élményeit is Önökkel együtt élhetjük majd át!
Détári-Lukács Ágnes ügyvezető igazgató

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...