15.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

10 éves a TS Gastro Kft.

Abban az évben kezdtünk el szolgáltatni, melyben hivatalosan is megjelent a Windows7, amelyikben Barack Obama amerikai elnököt beiktatták hivatalába, és amelyben a 81. Oscar-gálán a Gettómilliomos nyert több kategóriában. Ebben az évben mutatták be az Avatart, a Fel! című animációs filmet és a 2012 című katasztrófafilmet, valamint ugyanebben az évben bocsájtotta ki a Magyar Nemzeti Bank az új 200 Ft-os érmét.

Nekünk azonban nem (csak) ezek miatt volt emlékezetes 2009. Ebben az évben főzhettük az első adag ebédeket az albertirsai iskolásoknak. Az azóta eltelt 10 évben további városok szavaztak bizalmat cégünknek, így a mai ebéd-adagszámunk meghaladja a 23.000-et. Óriási szám, hatalmas növekedés, és egy folyamatos visszajelzés munkánkról. Az összeállított étlapról, a felhasznált alapanyagokról, az elkészült ételekről – az összes tevékenységünkről, mellyel hisszük, hogy Ételünk az életünk!

Köszönjük munkatársainknak, akik nélkül nem tarthatnánk itt; városvezetőknek, intézményvezetőknek, pedagógusoknak, nevelőknek, akikkel közösen alakítjuk szolgáltatásainkat, hogy minél inkább megfeleljünk a helyi igényeknek; beszállítóinknak, akik minőségi alapanyagok és eszközök biztosításával hozzájárulnak ahhoz, hogy a megszerzett bizalmat tovább erősíthessük megbízóinknál.

Bízunk benne, hogy víziónk mára beteljesedett: sikeres és eredményes példát tudunk mutatni a hazai gyermekétkeztetési piacon.

TS Gastro Kft.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...