18.4 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Átjáróban álló autóval ütközött két vonat

Tehervonat személygépkocsival ütközött Vecsés és Üllő között egy vasúti átjáróban, az üresen álló autónak a másik vágányon szembejövő, Ceglédről a Nyugati pályaudvarra tartó Z50-es személyvonat is nekirohant – tájékoztatta a Mávinform kedd este az MTI-t. A baleset miatt jelentősen nőtt a vonatok menetideje a Budapest-Cegléd vonalon.

A balesetben senki nem sérült meg, az előzetes vizsgálatok szerint a vasúti fény- és félsorompó rendben működött – írta a Mávinform. Később azt közölték: Vecsés és Üllő között az egyik vágányon, váltakozó irányban, a baleset helyszínén sebességkorlátozással újraindult a vonatközlekedés. A monori vonatok kedden már nem közlekednek, a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

Az InterCity, a távolsági gyors- és sebesvonatok sem mennek már kerülő útvonalon. 21 órától nem fogadják el a VOLÁN menetrend szerinti buszjáratokon a vasúti bérleteket és utazási igazolványokat. Ezzel együtt kiemelték: a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, illetve a Budapest-Szeged közötti InterCity és távolsági sebesvonatok menetideje továbbra is jelentősen megnő. A menetrendszerű vonatközlekedés fokozatosan, de teljesen csak szerda hajnalra állhat helyre – tették hozzá.

Forrás: ma.hu – MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos vonatbaleset Albertirsán

Országos híre lett a hétfő reggeli vonatközlekedést ceglédi vonalon...

Tudás és közösség

A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről nyílik időszaki kiállítás...

Nyitogatják az autókat

Az autókat vették célba Cegléden. Gyanús esetekről számoltak be...

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...