2.1 C
Cegléd
2026. november 5. csütörtök
spot_img

„Kinek-kinek mennyi!”

Nagy László Lázár ceglédi grafikusművész emlékére rendezett kiállítást a Ceglédi Galériában Dr. Juhász István egyetemi tanár, melyet Dr. Csáky András polgármester nyitott meg február 21-én.
Matetits László, aki Nagy László Lázár jó barátja volt, laza, szívből és csípőből jövő intelligens-kedves méltatással emlékezett. Amit mondott, a lelkéből merítette és mély érzéseket tárt a nagyszámú megjelent érdeklődő elé. A beszéd, maga volt a megtörtént valóság, barátságuk kifejezése.
A hivatalos megnyitó zárásaképpen Volter Kálmán zeneiskolai tanár zenekara adta elő Kálmán saját, erre az alkalomra írt zeneszámát, mely Don Quijote korának zenei világába röpítette a hallgatóságot.
Aztán megindult a tömeg a földszinti kiállítást körbenézni és az emeleti kiállítást is sokan megtekintették, ahol Nagy László Lázár barátai lettek felkérve, hogy műveikkel méltón emlékezzenek a „mi Laci bácsinkra.”


A lenti teremben sorbanálltak az érdeklődők, hiszen megjelent egy szép kiadvány, melyben egy színvonalas válogatás tartalmazza a dupla kiállítás remekeit-elemeit. (Képek a képekről, ex librisekről, festményekről, szobrokról, és a versek is szépen illeszkednek a kiadvány hangulatához.)
A kerengés közben szembejött velem Béres Karcsi bácsi, aki többek között az egyik kedvencem a ceglédi kedves arcok között, aki mindig mosolyog, és mindig van egy-két kedves szava. Most is odajött hozzám és egy kis cetlit tartott elém: „Margókám írd meg az újságban! Ezt a kis papírt Laci adta nekem, amikor egy rendezvényre elkísértem és érdeklődtem, hogy mi, mennyibe kerül. Akkor már táplálék-injekciókkal tartotta életben magát.”
Amikor Nagy László Lázár számára az utolsó karácsonyi hangversenyen ültünk a kultúrházban egymás mellett, már maszkot viselt és bottal közlekedett, ott ültünk egymás mellett, csendben, alázattal hallgatva a zenét. Akkor éreztem, hogy barátom és alkotótársam boldog, hogy ott lehet, éreztük egymás jelenlétét, mert mindketten tudtuk, hogy ez az utolsó.
Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...