14.3 C
Cegléd
2025. május 5. hétfő
spot_img

Börtönben marad a gázoló

Nem engedik ki a börtönből azt a férfit, aki tavaly ősszel ittasan halálra gázolta a 17 éves B Nikolettát a Mizsei úton – így döntött a Budakörnyéki járásbíróság. A gázoló visszaeső, korábban már elítélték ittas vezetés miatt, sőt kábítószerbirtoklás és garázdaság miatt is eljárás indult ellene.

A 31 éves F. Attila Csemő felől haladt Cegléd irányába, egy utassal Mazdájával. Az előtte haladó járművek előzésébe kezdett, ezt azonban úgy hajtotta végre, hogy a folyamatos ellentétes irányú forgalom miatt mindig visszatért a megelőzött járművek elé, fékezésre kényszerítve ezzel azokat. A férfi az ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelte az úttesten egymás mögött haladó kerékpárosokat. Ezért az előzés befejeztével, a jobb oldali forgalmi sávba visszatérését követően a jármű jobb elejével fékezés nélkül elütötte mind a kettőt. Nikoletta meghalt, míg a másik kerékpáros, Bence nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

F. Attila és az utasa is észlelte a történteket, ennek ellenére segítségnyújtás nélkül otthagyták a helyszínt. F. Attila Cegléden, az Erdő utcában leállította a járművet, majd onnan a két férfi egymástól szétválva, gyalogosan távozott. A sofőr innen Csemőre ment, ahol a gépkocsi indítókulcsát és távirányítóját az út menti árokba dobta.

A cserbenhagyó gázolót még aznap elfogták és előállították. F. Attila az előállításáig mindent megtett annak érdekében, hogy mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól. A baleset helyszínét elhagyta, a tárgyi bizonyítási eszközöket megpróbálta elrejteni, az utastársát pedig megpróbálta a vallomástételben befolyásolni. (Azt kérte tőle, hogy a nyomozó hatóság esetleges érdeklődése esetén állítsa azt, hogy a járművet ellopták, és a balesetről ne tegyen említést.)

Ezért megalapozottan feltehető, hogy a szabadlábra kerülése esetén veszélyeztetné a bizonyítást, vagy megfélemlítené a tanúkat, illetve megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene tárgyi bizonyítékokat. Kiderült, hogy a férfi már többször volt büntetve ittas vezetés miatt, a mostani bűncselekményeket is felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

Így aztán annak a veszélye is fennáll, hogy a férfi újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és meghosszabbította a férfi letartóztatását. A gyanúsított fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges, de végrehajtható.

Forrás: 24.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ceglédi tehetség az Erkel színházban

Nehéz elfogultság nélkül beszélni a megújult Erkel Színházról, főként...

Futókörök napja

Második alkalommal csatlakozott Cegléd a Futókörök Napjához - az...

Ceglédi tűzoltó az „Év Tűzoltója”

A tűzoltókat köszöntötték Szent Flórián napján Cegléden is. Földi...

Néhány óra alatt elfogták

Otthonából állítottak elő egy tolvajt a ceglédi rendőrök. Április 16-án...

Műköröm-alapanyagok helyes tárolása

A hírekből sok esetben felesleges információkat, sőt álhíreket is...