7.1 C
Cegléd
2026. szeptember 26. szombat
spot_img

MSZP sajtóközlemény

Az MSZP Ceglédi Szervezetének közleményt küldött meg lapunknak, melyben megfogalmazza „határozott véleményét a közelmúlt országos politikai vitájáról, mely a Parlamentben zajlik.

Pártunknak, a Magyar Szocialista Pártnak a magyar emberek biztonsága és védelme a legfontosabb, s ezért akár kompromisszumokra is képesek voltak országgyűlési képviselőink. De azt látja az MSZP, hogy a FIDESZ egy előre kitervelt, gátlástalan politikai játszmát folytat a magyar országgyűléssel, a magyar ellenzékkel,és ezen keresztül a magyar emberekkel. A kormány és a Fidesz célja, sajnos nem az együttműködés, hanem a politikai feszültség keltése, a hisztériakeltés, az emberek egymás ellen uszítása, miközben ma már zsarolnak és fenyegetnek is. Az MSZP frakció továbbra is fenntartja a korrekt, tisztességes javaslatát, amelyet a parlamentnek be is nyújtott. Hajlandóak a kormánynak, az alaptörvényben biztosított hatáskörén túlmenően is megadni minden észszerű jogi eszközt, hogy a válságot kezelni tudja. Ennek csak az a feltétele, hogy a kormány 90 napra kap felhatalmazást, amit 30 nappal többször is meg lehet hosszabbítani, illetve, ha az Országgyűlés nem tud összeülni, akkor elektronikus szavazással is lehessen döntést hozni.” – fogalmaz a közlemény és hozzáteszi: „a koronavírus elleni védekezés érdekében egészségügyi maszkok
osztását végezzük a város különböző pontjain.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...