6.7 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Váljék egészségünkre!

Április 9-én két kézfertőtlenítő automata került kihelyezésre Kocsér község két forgalmas pontján. Az automata érzékeli az alányújtott kezet, majd egy-két másodpercen belül egy adag fertőtlenítő folyadékot adagol a kézre. Egyszeri fertőtlenítéshez egy adag bőségesen elegendő.
– Azt gondoltam, hogy ebben a helyzetben a képviselői tiszteletdíjamat kötelességszerűen a vírus elleni védekezés megerősítésére kell fordítanom – mondta Venyingi Zoltán önkormányzati képviselő, akinek kezdeményezéséhez, felajánlásához Hriagyel Csaba polgármester, Bodnár András alpolgármester és Gévai Imre képviselő is csatlakozott.
– Sokat gondolkodtunk, hogy milyen módon tudnánk megtámogatni a lakosság egészségmegőrző igyekezetét, végül közösen döntöttünk az automata mellett, hiszen így épp az egyik legnagyobb veszélyforrást tudjuk mérsékelni – mondta Hriagyel Csaba polgármester. – A mindennapi bevásárlás során mindannyian ki vagyunk téve a veszélynek, már csak egy kilincs lenyomásával is. Gondoskodtunk a feltöltésről, az utántöltésről is. Minden kocséri lakos részesül a segítségből, aki csak igénybe veszi. Remélem, sokan fogják használni. Vigyázzunk egymásra, váljék egészségükre! (Fotó: Bús Csaba/PN)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...