22.4 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Mesél (az abonyi) rendőr

Napi online mesét mondanak a rendőrök egy újszerű kezdeményezés nyomán. Az Abonyi Rendőrörs vezetője András Hunor Lehel rendőrhadnagy A vén banya című mesét mondta el a gyerekeknek, de a korábbi videók is megtekinthetők a Budapesti Rendőrfőkapitányság Facebook oldalán.

A kezdeményezésről további információt lapunknak a BRFK Kommunikációs osztálya adott. A meseolvasás a BRFK Kommunikációs Osztályának mb. osztályvezető-helyettese, Nothoff Ingrid r. őrnagy ötlete volt azért, hogy a veszélyhelyzet idején ezzel tehermentesítsék a szülőket, és örömet szerezzenek a gyerekeknek. Nagyon pozitív volt a fogadtatás, mind a rendőrök, mind a gyerekek, szülők, nagyszülők részéről.
A rendőrök önként és szabadidejükben végzik a meseolvasást, eddig közel száz főként budapesti és Pest megyei rendőr mesélt és folyamatosak a jelentkezések. A meséket Budapesten, a Rendőrpalotában, a bűnmegelőzési centrum „gyereksarkában” veszik fel és minden nap 12.30-kor teszik közzé.
A szervezők tervei szerint a veszélyhelyzet elmúltával a leglelkesebb kis nézőket meghívják a Rendőrpalotába, ahol találkozhatnak a mesélő rendőrökkel, illetve különböző programokat is szerveznek majd a gyerekeknek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...