11.1 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

Jobbik-delegáció a polgármesternél

Május 12-én dr. Csáky András polgármestert látogatta meg a Jobbik képviseletében Dudás Róbert és Csányi Tamás országgyűlési képviselő, Zágráb Nándor választókerületi szervező és Horváth Gábor a párt ceglédi szervezetének vezetője. 

Mint a korábbi önkormányzati képviselő elmondta: „200 db maszkot adtunk át polgármester úr részére. Azért nem osztottunk, mert nem szeretnénk részesei lenni annak a maszkhaborúnak, melyben politikai pártok haszonszerzés céljából és az összefogást kisajátítva, valamint a civileket maguk alá gyűrve kívántak politikai tőkét kovácsolni ebből a nemes civilek által kezdeményezett ügyből. Úgy gondoltuk, hogy a polgármesternél senki sem tudja jobban, hogy hol van a legnagyobb szükség a maszkokra, ezért ő fogja szétosztani.

A látogatás fő célja, hogy képviselőcsoportunk tájékoztatást kapjon a városunkat érintő olyan problémákról, melyek az önkormányzatok bevételi forrásának megcsapolásával, gazdasági ellehetetlenítés felé sodornak bennünket is. Cegléd tekintetében kirívóan magasak ezek a számok. A 280 milliós elvonások mellett szinte teljesen magára hagyta a kormány a várost, ráadásként ráhárítva minden olyan védekezési struktúrát is, melyek normális esetekben nem az önkormányzatok dolgai lennének. Mindennapos probléma a bérek emelésének közvetett segítése is. A polgármester igyekszik forrásokat találni a lehetetlen helyzet közepén, a munkahelyüket elvesztők segítségnyújtására is. Ne legyen illúziója senkinek a felől, hogy idén ugyanolyan ütemben folytatódnak a fejlesztési sorozatok, mint ahogyan az a kampány idején volt. Nem csak védekezésre vagy segélyosztásra kell felkészülnie polgármester úrnak, de magára  az ajtón kopogtató újabb gazdasági válságra is készülnie kell. Mi tagadás nem lennék most a bőrében és fikarcnyit sem irigylem. Ceglédért Volner hiányában, most Dudás Róbert és Csányi Tamás fog kardoskodni a parlamentben a következő választásokig, de más jobbikos országgyűlési képviselőktől is kaptunk támogatási lehetőséget. Figyeljük és várjuk a folytatást nem csak az ellenzéki képviselőktől, de árgus szemekkel nézzük Földi László kormánypárti képviselőt is.Vajon segítségünkre lesz-e ezekben a közös ügyeinkben?” – fogalmazott a Jobbik helyi vezetője a találkozó után.

Kép: CTV

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...