6.7 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Újraindulnak a cselgáncs edzések

A magyar kormány május 4-től enyhített a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmon – ekkortól rajtolhatott a sportélet: legalábbis a szervezett edzések és a nézők nélküli sportesemények. A Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályában mégis csak csütörtöktől kezdhettek dolgozni a fiatalok, a Nemzeti Sportközpontok (MNSK) égisze alá tartozó Ungvári Miklós Ceglédi Judo Központ ugyanis addig nem nyithatott ki.
Az edzések újraindulásának mikéntjéről beszélt a Nemzeti Sportnak a CVSE cselgáncsszakosztályának vezetőedzője, Bíró Tamás, aki elmondta, egyhetes szintfelhozó tréningprogramot írtak ki azoknak, akiken látják, inkább pihentek, mintsem dolgoztak a karantén ideje alatt, és csak ezt követően térhetnek vissza a tatamira.
A mesteredző arról is beszélt, hogy nem tétlenkedtek az utóbbi hetekben: „Voltak olyanok, akik edzhettek: gondoltunk egyet, és sörsátrat állítottunk fel. Természetesen állandó párokkal készültek a dzsúdósok, senkit nem köteleztünk a részvételre, csupán lehetőségként ajánlottuk fel. A sportolókat több szempont alapján, csoportokra lehet osztani: vannak, akik nagyon féltek a vírustól, de akadtak olyanok is, akik magasról tettek rá, és nem érdekelte őket, folytatták a felkészülést. Vannak fiatalok, akikről tudjuk, nem feltétlenül csinálták meg azokat a gyakorlatokat, amelyeket felírtunk nekik, a másik rész pedig az, amely szorgalmasan, céltudatosan dolgozott az otthoni bezártságban.”
Bíró Tamás beszélt a ceglédi fiatalok, Vég Zsombor és Özbas Szofi kvótaszerzési esélyeiről az egy évvel elhalasztott tokiói olimpiára. A velel készült interjú teljes terjedelmében az Nemzetisport.hu oldalon olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...