15.5 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Félév-értékelő

Dr. Csáky András a közösségi oldalán tett közzé egy értékelő írást, amelyben felidézi a 2020-as év első felének eseményeit több témakörben. Hozzátette: „amikor az Önök jóvoltából a város vezetője lehettem, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz év elé nézünk.”

• „Járványhelyzet: a város lakóinak fegyelmezett hozzáállásának köszönhetően – ismereteink szerint – a járvány következtében egyetlen egy honfitársunk halálában sem játszott szerepet a korona vírus. Változatlanul csak 2 fő, teszttel igazolt fertőzöttről tudunk. A Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának két nappal ezelőtti tájékoztatása szerint jelenleg 18 ceglédi lakos van karanténban, ők mindannyian külföldről tértek haza, és 1 fő van ún. zárlat alatt, ami azt jelenti, hogy teszttel igazolt vírusos személlyel találkozott. Egyikük sem mutatja a betegség jeleit. Bízom benne, az elkövetkező hónapokban is csak ilyen kedvező hírekről adhatok tájékoztatást.

• A gazdasági helyzetünkről nem mondható el, hogy nagyon kedvező lenne, bár korrekt végleges adatok nyilvánvalóan az évet lezáró zárszámadás során adhatóak. Eddig több, mint 30 millió forintot fordítottunk védekezésre, de ez vélhetőleg a közeljövőben is növekedni fog. Változatlanul bizonytalanok a bevételeink, hisz a vállalkozások jelentési kötelezettségét szeptember végére tolta el a Kormány, ill. az adóalap feltöltése is év végére tolódott. Ha ehhez hozzávesszük a különböző központi elvonásokat, minimum 300-400 millió forinttal kevesebből gazdálkodhatunk az idei esztendőben. Ezekben a számokban a különböző cégek bevételkiesése nincs benne. A Kormány gazdaságpolitikai intézkedései révén a cégek megközelítőleg 15 millió forint könnyítésben részesültek. Mindezekre tekintettel – bár a veszélyhelyzet jogilag elmúlt és az ezzel kapcsolatos korábbi rendeletem hatályát vesztette – városunkban a gazdasági veszélyhelyzet továbbra is fennáll, ezért kértem az intézmény vezetőket ill. a cégvezetőket, hogy elsősorban továbbra is a kötelezően ellátandó feladatokra koncentráljanak. A beruházásokat illetően pedig továbbra is az életveszély elhárítása, az állagmegóvás, ill. valamilyen korábban megítélt támogatáshoz kapcsolódó építkezéseket végezzék el.

https://www.facebook.com/100000909550462/posts/4343438789029730/

• Az idei esztendőben a koronavírus járványra tekintettel azért, hogy a résztvevők létszámát kontrollálni tudjuk, az augusztus 20-i ünnepség a színházteremben kerül megrendezésre. Az érdeklődők ingyenesen igényelhető regisztrációs jeggyel tekinthetik meg a rendezvényt. Nagyon bízom benne, hogy senkinek nem szegi kedvét a jelenlegi helyzet, és az igen színvonalasnak ígérkező produkciót közösen fogjuk tudni élvezni. Korábban egy mini népszavazással Önök már eldöntötték, hogy az idei esztendőben tűzijáték nem lesz. Igaz, az 1200 véleménynyilvánító nem tekinthető nemzeti konzultációnak, de nem is került több milliárd forintba. A vírushelyzet miatt egyes rendezvények elmaradnak. Erről legutóbbi ülésén döntött a testület, akit érdekel, a város honlapján megtekintheti a módosított rendezvénynaptárt, bár a rendezvényekről folyamatosan tájékoztatjuk a közvéleményt.

• Ami a folyamatban lévő beruházásokat illeti: hamarosan befejeződik a Pesti úton ill. a Külső-Kátai úton a kerékpárút építése. Az elkövetkező hetekben megoldódni látszik végre a Kölcsey tér közvilágítása is. Egy hónapon belül az Ipartelepi út is újjászületik, ill. az ún. Ipari Park II. feltáró út, mely a 4-es utat köti össze az Ipartelepi úttal még ősszel átadásra kerül. A piac korszerűsítése is elindul ősszel, jövő nyáron várhatóan befejeződik. A Jászberényi úti felüljárónál épülő bicikliút közbeszerzési kiírása is megtörtént. Itt is jövő év közepére várható a beruházás befejezése, hisz a Magyar Közút november 15. és március 15. között – műszakilag szerintem teljesen megalapozottan – nem engedélyezi az építkezés folytatását. A belvízelvezetés hatékonyságának növelése érdekében is a közeli jövőben elindulnak a munkálatok. 280 millió Ft-ot nyert a város erre a célra. A nagyobb vízelvezető árkok (pl. Cigány-széli csatorna, stb.) tisztítására, felújítására kerül sor. A teljes kivitelezés jövő szeptemberre fejeződik be, hisz itt is számolni kell a téli időszakkal.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...