16.5 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Autós üldözés után fogták el a törteli tolvajt

Kilométereken át üldözték a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint meglopta a főnökét. Az autóját is elvitte, később azzal menekült, a végén már több rendőrautó elől. Végül egy szántóföldre hajtott, és onnan futva próbált elmenekülni, de elfogták.

gy férfit és a szerelmét egy törteli gazda fogadta be korábban tanyájára. Szállást és munkát adott nekik egy ideig. Október 2-án este aztán a férfi
A TANYA MELLÉKÉPÜLETÉRŐL LEVERTE A LAKATOT, ÉS AZ OTT TÁROLT GÉPEKET, A TÖBBI KÖZT SAROKCSISZOLÓKAT, HEGESZTŐ TRAFÓT, VÉSŐGÉPET, ÉS TÖBB SZÁZEZER FORINT ÉRTÉKŰ LÓSZERSZÁMOKAT BERÁMOLTÁK A GAZDA KOCSIJÁBA.
Betette még az autóba a másnapi disznótorra előkészített fűszereket, tisztítószereket, és elhajtottak, úgy, hogy jogosítványa sem volt.

A feljelentés után a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, és elkezdték keresni a lopott kocsit is.

A rendszám alapján a jászberényi rendőrök felismerték. Amikor azonban meg akarták állítani, gyorsítani kezdett.

TÖBB KILOMÉTEREN KERESZTÜL MENEKÜLTEK A RENDŐRÖK ELŐL. A JÁRŐRÖK A VÉGÉN MÁR TÖBB AUTÓVAL KÖVETTÉK, ÉS VÉGÜL EGY TANYÁN FOGTÁK EL, miután a szántóföldön elakadt kocsiból futva akart tovább menekülni.

A kocsit a rendőrök lefoglalták, az egyik lopott fúrógépet pedig egy kőteleki tanyán megtalálták.

A férfi kihallgatásán részben beismerte a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett. ÁLLÍTÁSA SZERINT FŐNÖKE TARTOZOTT NEKI A BÉRÉVEL, EMIATT LOPTA MEG.

A férfit őrizetbe vették, lopás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene, kérték letartóztatását. (Forrás: Origo.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...