22.7 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

FENYŐDI MIKLÓS (1944-2020)

Életének 76. évében elhunyt Fenyődi  Miklós nyugdíjas  tanár és  atlétikai szakedző. Olyan váratlanul és csendben ment el, mint ahogy egy életen át tette dolgát szűkebb és tágabb világában. Csendben, halkan, nehogy megbántson valakit. A kulturális élet és benne szűkebb értelemben a sport  pótolhatatlan vesztesége az ő távozása.

Győrben született, ahol az általános és középiskolai éveket is töltötte.  Utána kertészmérnöki, majd  tanári- és szakedzői diplomát is szerzett.  Pályaképét évtizedeken keresztül  a tanári és az atlétikai, majd kosárlabda edzői tevékenység határozta meg.

Fiatal korában aktív atlétaként a Bp. Spartacus versenyzőjeként ért el sikereket, ami  pályafutását  végigkísérte, amíg tehette a hazai és nemzetközi szenior versenyek rendszeres résztvevője volt.

1981-1996 között a CVSE atlétikai szakosztályának vezetőedzője, egyidejűleg a Református  Általános iskola tanára. Tanítványai közül többen lettek országos bajnokok, korosztályos válogatottak és Varga Attila személyében olimpiai kerettag is közöttük volt.

Az atlétika mellett a kosárlabda töltötte ki alkotói évtizedeit. Pályán és  pályán kívül is maradandót alkotott. A ceglédi általános iskolai kosárlabda élet megteremtője, csapataival többszörös megyei  kupa győzelmet értek el. Az első egyesületi kosárlabda klub és a diák válogatott létrehozója, jelentős versenyformák megalkotója. A ceglédi „kosárlabda zsonglőr” versenyeknek pedig egy egész oldalt szentel a „Magyar kosárlabdázás története” c. könyv. Az iskolai „100 km-es futóprogramja” pedig alapjaiban hozzájárult a diákok egészséges testi fejlődéséhez.

1995-től Ceglédbercelen  végzett tanári munkát, ahonnan 2006-ban vonult nyugdíjba. 2002-től,  az ottani öntevékeny kosárlabda csapat edzője volt és a női csapattal második helyezést értek el a megyei bajnokságban. Egész életében a gyermekek és a sport szeretete jellemezte. Szerénységével  és nagy türelemmel szolgálta évtizedeken keresztül során Cegléd és szűkebb közössége sportját.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében.

M.L.

 Fenyődi Miklós temetése  október 22-én (csütörtökön)  12,30  órakor lesz Cegléden, az Újvárosi Köztemetőben.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...

Bronzéremmel zárták a szezont a ceglédi fiatalok strandkézilabdában

A Ceglédi KK SE ifjúsági játékosai a pályán elért...

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés a ceglédi laktanyai...

Mérgezések kutyáknál: hogyan védd meg kedvencedet?

Minden gazdi rettegett álma, hogy kedvence valamilyen mérgező anyag...

Merülj el egy izgalmas világban

A digitális kor bámulatos fejlődése nemcsak a mindennapjainkra van...