18.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Mégis játszhat a ceglédi focicsapat

Egy napig úgy tűnt, az NB III Keleti csoportjában játszó, „amatőr besorolású” ceglédi labdarúgó csapat számára véget ért a járványügyi korlátozások miatt a bajnokság. A klub erről közleményt is közreadott az oldalán, amit egy nap múlva visszavontak. Másnapra ugyanis kiderült, mégis folytatódhatnak az alacsonyabb osztályú bajnokságok….
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői bejelentése úgy szólt, hogy az amatőr csapatsport szerdától a szabadban is tilos, viszont sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet rendezni. Hétfő délután Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az NSO-nak elmondta, hogy a miniszterelnök bejelentésének értelmében leáll a teljes amatőr futball, azaz a férfi NB I és NB II, illetve a női NB I kivételével minden bajnokság, a teljes utánpótlásszektor és az NB III, a megyei bajnokságok is. Kedden azonban fordult a kocka. – írta meg a Magyar Nemzet.
„Ebben a pillanatban kaptuk a tájékoztatást a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, hogy zárt kapuk mögött minden bajnokság folytatódik, vonatkozik ez a felnőttosztályokra és az utánpótlásra is – ecsetelte kora este a megyei portálon Varga Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei labdarúgó-igazgatóság vezetője. – Tehát a hátralévő fordulókat meg tudjuk rendezni az ősszel, de nyilván már nézők nélkül.”
Az MLSZ honlapján késő este megjelent cikk mindezt gyakorlatilag alátámasztja; a Magyar Közlönyben megjelent hivatalos rendelet szerint miközben általánosan a gyülekezés és a csoportos sportolás, így a szabadidős foci is tilos, a hivatalos rendelet lehetőséget biztosít a versenyszerű sporttevékenység – nézők kizárásával történő – folytatására. A szövetség hangsúlyozza, hogy amíg a hatósági szabályok – bár szigorú korlátozás mellett, de – engedik az edzések és mérkőzések megtartását, az MLSZ a csapatok kérését figyelembe véve dönt a bajnokságok folytatásáról.
A szoljon.hu megyei portál információja szerint már szerdán 13.30-tól, zárt kapuk mögött megrendezik a korábbról elhalasztott Tiszafüred–Balassagyarmat és Mezőkövesd II–Sajóbábony mérkőzést az NB III Keleti csoportjában.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...