14 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Fogva tartják a családját bántalmazó férfit

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta annak az előzetesben lévő férfinek a letartóztatását bűnismétlés továbbá a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt, aki élettársát bántalmazta és közös gyermekükkel együtt fogva tartotta.
Mint arról hírt adtunk, “az elkövető élettársa 2020. októberétől a ceglédi rendelőintézetében kezdett munkát végezni. Ez a férfinak nem tetszett és egyre erőszakosabban próbálta
rávenni a nőt arra, hogy váltson munkahelyet. A helyzet egyre súlyosbodott egészen addig, hogy 2020. november 11-én az elkövető már – négyéves közös gyermekük jelenlétében – durván bántalmazta is a sértettet, aki emiatt el akart költözni a gyermekkel együtt.

Dr. Szabó Ferenc s.k. főügyész tájékoztatása szerint 2020. november 14-én a férfi úgy kívánta megakadályozni a nő és a gyermek elköltözését, hogy a magas kerítéssel körbezárt ingatlan kapujának zárjába beletörte a kulcsot. Ezután a sértettől a gépkocsija kulcsát is elvette és késsel felé szurkálva fenyegette. Ennek során legalább két ízben meg is szúrta a nő kezét, nyolc napon
belül gyógyuló sérülést okozva. Az elkövető cselekményének a négyéves gyermek ekkor is végig szemtanúja volt. A családi drámának a TEK Műveleti Egységének helyszínre érkező csoportja
vetett véget, akiknek sikerült – a vele folytatott telefonos tárgyalás után – az elkövetőt elfogni.”
A férfit két rendbeli személyi szabadság megsértésnek bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...