15.1 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Gigasztár – Online

Nehéz időket élünk. De nem adjuk fel. Mókázunk, nevetünk, dalolunk… Mert kell. Mert nem tehetünk mást. Mert ez az életünk.

Jött a hír: idén is megrendezik a XII. Ceglédi Gigasztárt – online, ha már élőben nem lehet. Azt hittük, könnyű dolgunk lesz, egy telefonos felvétel alapján döntik el, hogy ki énekel a legjobban, ki lesz 2020-ban a Ceglédi Gigasztár.

Néhányan a zsűriből: Csiszár Ágnes,énektanár; Kecskeméti Ágnes énektanár; Ecsedi Péter énektanár, énekművész

Aztán kiderült, hogy nem is olyan könnyű ez a feladat. Nem könnyű, hiszen a felvételek nem tudják visszaadni azt a hangulatot, amikor felállsz a színpadra, kigyulladnak a fények, felcsendül a zene, megszólal a taps, ami végigkíséri akár az egész dalt, hogy a végén orkánná erősödjön…  Ez az igazi motiváció. Az élő zene varázsa. A Hangulat, ami versenyzőt, zsűrit, közönséget egyaránt magával ragad.

De mit tehetnénk? Hát hozzuk ki magunkból a legjobbat! Hajrá… elő a telefonokat, elő a legszebb mosolyt és mutassuk meg a zsűrinek, hogy így is tudunk énekelni!

A zsűrinek, – Csiszár Ágnes énektanár, Kecskeméti Ágnes énektanár, Bekker Betti a Rock suli énektanára, Ecsedi Péter énekművész, Szatmári Gábor a Cegléd Rádió szerkesztő riportere és a zsűri elnöke Veréb Tamás, énekes- színművész – akik izgatottan várták a videókat, legalább tízszer nézték végig őket, aztán (online!) tanácskoztak, aztán megint és megint… És végül megszületett az eredmény:

Ceglédi Gigasztár – Decsi Csaba

A Ceglédi Gigasztár Ifjú Reménysége: Kövesdi István Krisztián

Gyermek kategória 1. hely – Tóth Liliána

Ifjúsági kategória 1. hely – Orgován Dorina

Felnőtt kategória 1. hely – Decsi Csaba

Legígéretesebb női versenyző: Schweer Michelle

Legígéretesebb férfi versenyző: Bagi Zoltán

Legegyénibb női hang: H. Bertalan Fanni

Legegyénibb férfihang: Váczi Dominik

Legjobb dal előadója: Horváth Gergő

Senior díj: Tóth Gyula

A zsűri elnökének külön díja: Horváth Gergő

További különdíjak a kiemelkedő teljesítményért: Rácz Evelin, Tóth Regina, Petre Ricard, Decsi Richard, Bajsz Boglárka, Theodor Van der Burg.

A Közönségdíjat még nem osztották ki, a jelöltekre november 29-ig lehet szavazni a Ceglédi Gigasztár facebook oldalán!

És hogy idén se maradjon a győztes díj nélkül, abban a ceglédi Regehű Lovastanya segített. Egy hetet tölthet ott (majd nyáron, ha ennek vége lesz) másodmagával az idei Gigasztár, azaz Decsi Csaba.

Köszönjük az élményt (még így is), és ne felejtsétek el: jövőre, veletek (is), ugyanitt… csak élőben!

Petrényi Zsuzsa

Több információ, a dalok megtalálhatók a Gigasztár Facebook oldalán itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...