18.9 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Ceglédi kézilabdatehetség az élvonalban

A Ceglédi KKSE U14-es csapatának tagja Varga Levente is bekerült a Magyar Kézilabda Szövetség Tehetséggondozó Programjába.
„A Magyar Kézilabda Szövetség Tehetség Programja egy olyan lehetőség, amely a sportágban lévő tudásanyag és társadalmi kapcsolatok felhasználása révén segíti az ifjú sportolókat karrierjükben és tanulásukban egyaránt. A Tehetséggondozó Program több, egymástól különálló, de egymással együttműködő fejlesztő elemből áll. Levente a területi szakfelügyelő javaslata alapján vett részt közel 500 sportolóval a kiválasztón, és innen sikerült bekerülnie a programba.” – számolt be az egyesület a közösségi oldalán, ahol megszólaltatták az ifjú tehetség édesapját, egyben edzőjét, a klub korábbi kiváló játékosát Varga Pétert is: „Levi lételeme a mozgás, már egész kiskora óta kell neki a terhelés. Nagy előnye, hogy bal kezes, kiváló a labdaérzéke bármi legyen is az, a tehetsége mellett, alázatos és kitartó is. Emellett „éli” az igazi gyermekkorát, nyitott természetű ami növeli az önbizalmát, és a személyiségét fejleszti. A magasabb korosztályban is megállja a helyét, pedig ebben a korban még egy év sokat számít. Jó alapokkal rendelkezik, ha ki tudja hozni magából a maximumot és töretlen lesz a fejlődése meggyőződésem, hogy a címeres mez sem lesz elérhetetlen számára, de addig még sok munka vár rá.
Ebben a korosztályban több tehetséges fiatalunk van, akiknek szintén minden lehetőségük és adottságuk megvan ahhoz, hogy komoly karriert fussanak be ,és pár év múlva a felnőtt csapat tagjai legyenek. Az első képzésre várhatóan a tavaszi szünetben kerülhet sor, amennyiben az aktuális járványhelyzet erre lehetőséget ad.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...

Bronzéremmel zárták a szezont a ceglédi fiatalok strandkézilabdában

A Ceglédi KK SE ifjúsági játékosai a pályán elért...