21.1 C
Cegléd
2026. július 5. vasárnap
spot_img

Hét gyermeklánnyal kezdett ki a neten

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalember ellen, aki netes csevegőfelületeken több kiskorú lányt vett rá arra, hogy szexuális cselekményt végezzenek, miközben ő nézi őket.
A vádirat szerint a huszas évei közepén járó elkövető több felhasználónévvel is regisztrált közösségi oldalakra, majd csevegőalkalmazások segítségével vette fel a kapcsolatot a – kilenc és tizenöt éves kor közötti – sértett lányokkal.

Miután a sértettek bizalmába férkőzött, rávette őket arra, hogy küldjenek neki meztelen intim testrészeikről képeket. Ezután rávette őket arra is, hogy végeznek különböző szexuális cselekményeket, amelyeket ő videochaten végignézhet. Aki erre nem volt rögtön hajlandó, azt megzsarolta azzal, hogy a korábban elküldött képeit különböző közösségi oldalakon elérhetővé teszi a nyilvánosság számára.

Emellett az elkövető asztali számítógépén, laptopján és mobiltelefonján legalább huszonkét – be nem azonosítható – kiskorú sértettről találtak pornográf felvételeket az eljárás során.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által nyomozott ügyben a Ceglédi Járási Ügyészség többrendbeli szexuális visszaélés, minősített szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye alapján – A kép illusztráció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...