13.9 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

Ma érkezik az oltóanyag Ceglédre

Mai nappal oltópont nyílik a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, délelőtt megérkezik az oltóanyag az előzetesen jelentkezett kórházi dolgozók oltására, akiket egy héten belül be kell oltani Covid-19 ellen. Információink szerint az országos átlaghoz képest alacsony volt az érdeklődés az első körben a ceglédi kórházi dolgozók között: 219-en igényeltek védőoltást, ami az állomány 25 %-át sem éri el.

Azonban azóta, hogy konkrét időbeli közelségbe került az oltás beadatása,  felpörgött az igénylések száma és lassan eléri az országos 35 %-os átlagot. A rendelkezések szerint ezen a héten a kórházi dolgozók oltása megtörténik, majd az üzemezés szerint a következő héten a mentősök, majd a háziorvosok immunizálása következik.

Ismert, hogy a járvány felfutásával a ceglédi kórház is kijelölt Covid-kórház lett és jelentősen megnőtt a koronavírus gyanúsak és betegek száma. A betegek elhelyezését átszervezéssel oldották meg az intézményben és két Covid-osztály is kijelölésre került. A járvány csúcsán a kórház több krónikus osztályán – Ápolási osztály, Krónikus belgyógyászati osztály és a Pszichiátriai osztály – jelentős számú beteg mintája mutatott pozitivitást, így ezeket az osztályokat átmenetileg lezárták. Akkor – a járvány csúcsán – 200 igazolt koronavírusos, a Covid-gyanúsakkal együtt pedig akár 300 főt is ápoltak a kórházban. A csúcson is elenyésző volt azonban a középsúlyos, súlyos esetek száma, lélegeztetőgépen pedig maximum 6-8 személy volt egyidőben. A járvány csendesülésével az ünnepek előtt jelentősen csökkent a betegek száma.

A kórház területén az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei szervezete együttműködésével heteken át szombat és vasárnapi napokon is tesztelés zajlott, azok számára, akiknek ezt a háziorvosa igényelte. Múlt héten már nem volt akkora az  igény, így már csak szombaton szűrtek a buszban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...