12.2 C
Cegléd
2026. március 17. kedd
spot_img

Hiába bujkált: elfogták a fiatal nőt

A ceglédi rendőrök őrizetbe vették és elfogták azt a 23 éves fiatal nőt, akit 28 rendbeli csalással gyanúsítanak. A lánynak nem volt munkája, mások átveréséből tartotta fenn magát.

A sorozat 2020 tavaszán kezdődött, majd egyre több feljelentés érkezett az átvert áldozatoktól. A károsultak az internetes vásárlások alkalmával jártak pórul, mivel előre átutalták a kiválasztott termék árát és a postaköltsége is, ám a hőn áhított áru érkezését hiába várták. Legkevésbé rosszul egy nő járt, aki egy játékkonzolt választott, hiszen ő csak a 3.070 forintos postaköltséget utalta át. Ám nem mindenki úszta meg ennyivel: a legtöbb pénzt egy férfitól nyúlta le, aki egy összteleszkópos biciklit „vett” mintegy 150 ezer forintért. A fiatal csaló által meghirdetett termékek skálája igen színes volt, hiszen a könyvcsomagtól kezdve, az ékszereken át, egészen a videókártyáig rengeteg mindent lehetett nála „kapni”.

Még olyanok is akadtak, akik laptopra, fülbevalóra, karperecre, kerékpárra, márkás papucsra, cipőre vagy éppen övre fizettek be, persze, hiába. A nő egyébként nem is keresett rosszul, hiszen több mint 1 millió forintot zsebelt be az átverésekkel.

A ceglédi rendőrök tavaly novemberben kiderítették, hogy a csalássorozattal egyértelműen a 23 éves P. Petra gyanúsítható. Az azonban nagyban nehezítette a felkutatását, hogy állandó lakcímén és ismert tartózkodási helyein nem találták a visszatérő ellenőrzések ellenére sem. Már elfogatóparancsot is kiadtak ellene, míg végül 2021. január 11-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának munkatársai Budapesten elfogták az akkor már hét rendőrkapitányság által körözött fiatalt.

,,Az őrizetbe vett, állandó munkahellyel nem rendelkező, megélhetését a bűncselekményekből biztosító P. Petra beismerte a terhére rótt 28 bűncselekmény elkövetését, vele szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatását” – írja a police.hu.

Forrás: Blikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...