5.5 C
Cegléd
2026. február 7. szombat
spot_img

Darabokra szedték az ellopott autót

A ceglédi nyomozók elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint elloptak egy magára hagyott autót. A kocsira alig lehetett ráismerni – írja a police.hu

Újszilvás közelében rostokolt a kombi, amikor egy tápiószelei férfi arra járva felfigyelt rá. Nem sokkal később még mindig ott volt – gondolta, nem kell senkinek, megszerzi. Saját autójával 2021. április 11-én este visszament, majd társával elvontatták az üzemképtelen autót. Mire másnap délután a rendőrök megtalálták, a legkevésbé sem hasonlított eredeti önmagára. Szétdarabolva hevert az udvaron, a néhány óra alatt, aprólékos munkával elvégzett flexelés megtette hatását, több mint 100 kilónyi matéria hiányzott a kocsiból. A maradványokat lefoglalták.

Az elfogott 22 éves, egyébként vasazással foglalatoskodó férfi kihallgatásán elmondta, kivel követte el a bűncselekményt és arról is beszélt, egészen Jászapátiig ment leadni a vasat, amiért kb. 30 ezer forintot kapott. Hazatérve ott folytatta, ahol abbahagyta: kiszedte az üléseket, és a futómű tengelyét. Állítása szerint még 35-40 ezer forintot érő vasat tudott volna hasznosítani, amit a rendőri intézkedés gátolt meg.

A Háry Jánost is megirigylő gyanúsított többször módosította meséjét, mind az elkövetéssel, mind társával kapcsolatban. Legutóbbi verziója szerint azért mártott be először mást, mert a valódit nem akarta bajba juttatni, hiszen a barátjának vallotta. Állítása szerint volt ideje gondolkodni, hazugságát elismerte és nem akarta tovább félrevezetni a hatóságot, ezért nevezte meg a balhéban szintén benne lévő társát.

A 21 éves társtettest 2021. április 13-án fogták el a rendőrök, részben beismerő vallomást tett. A két férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...