12.2 C
Cegléd
2026. március 17. kedd
spot_img

Ecseri Angéla első lett 300 m gáton

Április hónapban megkezdődtek az atlétikai szabadtéri versenyek. A serdülő korosztályban a nagy létszám miatt szinte már kezelhetetlenek voltak az országos versenyek, ezért az idei évtől a serdülőknek kvalifikációs versenyeken kell részt venniük ahhoz hogy az OB-n részt vehessenek.

„Az országot négy területre osztották ahol az év folyamán három versenyen lehet bizonyítani hogy ki érdemes azt OB-n való részvételre. Mi a dél-keleti csoportba tartozunk amelyben az első versenyt Debrecenben rendezték meg a múlt hét pénteken.

Ecseri Angi serdülő válogatott kerettag versenyzőnk sérüléssel bajlódva, de elindult a versenyen 300 m gátfutásban és 47,6 mp-es idővel megnyerte azt. Kötelező győzelem volt.”

Keszthelyi Luca is túl van már két budapesti versenyen. Az első versenyen két hete írreális időjárási körülmények között a saját korosztályában első lett, míg abszolút kategóriában második, 169 cm-t ugorva.

A hétvégén a Budapest Open nemzetközi versenyen a felnőttek között a negyedik lett – javuló formát mutatva – 173 cm-t ugrott. Nagyon bízunk a további formajavulásban, mert 1 – 2 hónap múlva jönnek a nyár legfontosabb nemzetközi versenyei, ahol már szükséges lesz a kiváló forma a jó eredmények eléréséhez.”

Keszthelyi Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...