8.9 C
Cegléd
2025. május 12. hétfő
spot_img

Birkózó sikerek

Május 28-29-én rendezték a serdülő Európa-bajnokság kötöttfogású küzdelmeit Szófiában. A kötöttfogású válogatottban a ceglédi Józsa Attila is szőnyegre lépett az 57 kg-ban. Attila remekül kezdett, holland és román ellenfeleit egyaránt technika tussal 8-0 és 9-0-ra múlta felül. Az elődöntőben orosz versenyző következett, ahol Attila szintén jól kezdett és az első menet végén 3-1-re vezetett. A második menetben az orosz taktikát változtatott és többször ki tudta tolni a küzdőtérről Attilát és így 8-3-ra fordítani tudott. Ezzel az orosz versenyző jutott a döntőbe és Attila másnap a bronzéremért birkózhatott.

A Honvéd 2 ifjú birkózója, Józsa Attila és Czuczor Dominik is bronzérmet szerzett

Az érem csatában azeri versenyzőt búcsúztató izraeli versenyző következett. Attila nagyszerű birkózást bemutatva egy perc alatt technikai tussal 8-0-ra győzte le vetélytársát. Ezzel megszerezte első világversenyen begyűjtött érmét.

Eredmény
57 kg 3. Józsa Attila.

Ezen a hétvégén a juniorok is szőnyegre léptek Dorogon a 10. Fekete Gyémánt Kupán a válogatottságért, mind a három szakágban. A ceglédi birkózók közül öten próbáltak szerencsét. Mizsei Evelin a 68 kg-ban a súlycsoportja élén végzett és így a dortmundi Európa-bajnokságon képviselheti hazánk színeit. A ceglédiek közül még ketten végeztek pontszerző helyen a szabadfogásban. Brunner Bence 74 kg-ban, Brunner Balázs pedig 125 kg-ban végzett a 4. helyen.

Eredmények
női
68 kg 1. Mizsei Evelin

szabadfogás
74 kg 4. Brunner Bence
125 kg 4. Brunner Balázs

Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...