25.6 C
Cegléd
2026. június 12. péntek
spot_img

5 nap alatt elfogták

A ceglédi zsaruk véget vetettek az akkumulátorok lopására szakosodott társaság működésének. Két település, 16 ellopott akkumulátor, négy gyanúsított. – írta meg a Police.hu.

Egy férfi tett bejelentést a Jászkarajenői Rendőrőrsön 2021. május 25-én reggel, mivel a településen egyik parkoló traktorából kiszereltek és elloptak egy akkumulátort. Hamarjában futott be újabb két bejelentés a rendőrségre, ugyanebben az időszakban, még két traktorból, valamint egy tehergépkocsiból összesen négy darab nagy teljesítményű erőtelepnek kelt lába.

A helyi zsaruk a bűnügyi nyomozókkal közösen megkezdték az adat- és információ gyűjtést, hamar kirajzolódni látszott a cselekményekkel összefüggésbe hozható – két vonalon is – tevékenykedő emberek köre. A nyomozás adatai szerint Törtelen és Jászkarajenőn összesen 16 akkumulátort szereltek ki és vittek el – a már azonosított – feltételezett elkövetők. A gyors és alapos felderítői munkának köszönhetően 5 nap alatt eljutottak a 31 éves F. Árpádhoz, a 20 éves M. Gusztávhoz, a 25 éves B. Róberthez, valamint az ellopott akkumulátorok megvásárlójához a 62 éves R. Andráshoz.

Gyanúsítotti kihallgatásuk során az elkövetett cselekményeket mindannyian beismerték, részletesen vallottak a rendőröknek. Elmondásuk szerint jövedelem kiegészítés miatt, további értékesítési szándékkal lopták el az aksikat, tettüket azóta megbánták. A ceglédi nyomozók a lopássokkal gyanúsítható férfiaknál kutatást tartottak, ahol az akkumulátorok egy részét megtalálták és lefoglalták.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szabadlábon hagyásuk mellett a 62 éves R. Andrással szemben pénzmosás bűntette, a 31 éves F. Árpád és a 20 éves M. Gusztáv ellen lopás vétsége, míg az azóta letartóztatott 25 éves B. Róberttel szemben lopás vétség kísérlete, három rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétsége, lopás bűntette, valamint folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...